Mitől van ez nálam?

Szerintem ez nem igazán megoldás. Tény az, hogy korántsem figyelnek benneteket annyian, mint gondoljátok, nem röhögnek rajtatok annyira a hátatok mögött, mint gondoljátok, és ezt ti is tudjátok, hiszen itt meg is írtátok. Azzal, hogy bedugjátok a fületeket, betakarjátok a szemeteket, kvázi homokba dugjátok a fejeteket, a probléma nem oldódik meg. Egyszer csak olyan helyzetbe kerültök, amikor ezt nem tehetitek meg, és akkor ott lesztek a szarban.

Szerintem épp edzeni kéne az arcotokat a buszon, hogy nem is engem figyelnek, nem rajtam röhögnek, szemébe nézni bárkinek, és ha nevetnek is, akkor bevenni a leszarom tablettát. Ha nem annyira erős ez az érzés, nem gyökeredzik olyan mélyen, akkor talán ennyi is elég. Ha ez még így önmagában nem, akkor érdemes valami önismereti csoportba menni, vagy normális társaságba, kirándulós csoportba, vagy ilyesmibe, mert ez így egyre rosszabb lesz. lehet minden ingertől megfosztani magatokat, csakhogy ez nem segít, sőt inkább árt. Keressetek olyan környezetet, ahol kockázat nélkül edzhetitek a gátlásaitokat lépésről lépésre. Legyen ez is egy edzés úgy, mint másnak a futás. Egyébként a fizikai sport sem árt szerintem nektek sem.

Szóval egy jó edzéstervet alakítsatok ki, nem dúr bele, Balázs módjára, hanem megfontoltan, türelemmel. Ha először nagy lelkesedéssel hatalmas célokat tűztök ki, és elbuktok, vagy később nem tudjátok teljesíteni, vagy fejlődni, akkor elvész a kitartás, és ez a remény is elvész. De ha rendszerességre és fokozatosságra játsszátok az edzést, akkor sokkal nagyobb az esély. Gondoljátok át, hogy hol vannak a határaitok. Mi a komfort zónátok, a tanulási zónátok és a pánikzónátok, és fokról fokra toljátok kijjebb ezeket. Kellenek a sikerélmények.

Amikor észreveszitek pl. hogy jé, hát az emberek nem is engem bámultak a buszon, vagy nem azért, mert nevetséges vagyok, akkor máris egy hatalmas megerősítésben van részetek, és akkor jöhet a következő lépés....

Majd írok nektek privátban is még ötletet. (felhasználó nevem: ci-vel kezdődik)