Akiknek van valamilyen mentális betegségük, milyenek voltak az előtt?

Nem volt kialakult személyiségem, mintha nem fejeződött volna be a fejlődésem.

Gyerekként elég eleven, virgonc voltam, szerettem szerepelni, barátkoztam a szomszéd bácsiktól kezdve az orvoson át a kukásokig :D

Aztán nem tudom, mi történt. Jött sok haláleset (nagymama, nagypapa, háziállat), és megutáltam az embereket, amiért olyan képmutatók voltak, hogy csak a temetésekre jöttek el, és ismeretlenül ölelgettek, puszilgattak. Félni kezdtem a rokonoktól, elbújtam, ha mégis jött valaki hozzánk.

A szüleim a születésem, ezzel járó költözésünk óta alkoholisták - ami azzal járt, hogy anyu néha elment otthonról, és minket otthagyott apuval, hogy minden hétvégén veszekedéseknek voltam szemtanúja, időnként fizikai erőszakig fajult a dolog és apu molesztált is minket, gyerekeket, lelkileg is terrorizált.

Többször kijelentette anyukám, hogy miattam hízott meg, és hogy amúgy sem akartak, legfeljebb egy fiút, mert már volt két lányuk. Engem pedig a "szeretet jegyében", meg az alkoholfogyasztási szokásaikból eredő bűntudat miatt szintén felhizlaltak, befogták a számat édességgel.

13 éves koromra bulimiás lettem, és gyűlöltem a férfiakat. Fogytam 20kg-ot, amitől mindenki el volt ájulva, még a tanáraim is kérdezték, milyen praktikával sikerült.

Közben szerelmes lettem egy lány barátnőmbe. 16 évesen összejöttünk, nagyon boldog és boldogtalan voltam egyszerre. Elkezdtem rendszeresen hangokat hallani, rendszerint olyan szidalmakat, amiket egyébként is megkaptunk az emberek rosszallása miatt.

Szándékosan vagdostam magam, paranoid gondolataim voltak a barátnőmmel kapcsolatban is. Biztos voltam abban is, hogy anyu meg akar mérgezni, így nem ettem abból, amit készített, illetve azt is a fejembe vettem, hogy megfigyelnek, éjszaka bejárkálnak a szobámba, így azt felszereltem olyan eszközökkel, amivel erre fényt deríthettem. Egy idő után simán bekulcsoltam az ajtót, amikor aludtam, bár általában hajnali 4-ig fent voltam.

Aztán vége lett a kapcsolatomnak és másokkal ismerkedtem, párhuzamosan lányokkal és fiúkkal. Elmentem iskolapszichológushoz, aki elküldött a háziorvoshoz, hogy az irányítson a megfelelő helyre. Ő mentőt hívott volna rám, de én nem akartam, szóval csak ambulánsan jártam kezelésre pszichiáterhez és pszichoterápiába. Kaptam egy csomó nyugtatót és antipszichotikumot, meg depresszió, BPD, akut polimorf pszichotikus zavar skizofréniás tünetekkel, bulimia diagnózist.

Viszonylag jól tanultam, vagy tehetséges voltam, gyakran vittek versenyekre. Kitartó voltam a tesiórákon, és nagyon jól rajzoltam, írtam, ezek voltak a hobbijaim.

A pszichológus csináltatott velem IQ-tesztet, elég magas pontszámot értem el, amin meglepődött. Ezzel szemben megállapította, hogy kritikus a helyzet érzelmi szempontból, és "valószínűleg meg fogom ölni magam" :'D (Családi vonás nálunk az öngyilkosság, úgyhogy ez nem volt újdonság számomra.) Meg is próbáltam, nem sikerült, mintha meg se történt volna. Gyógyszereket azóta nem szedek.

Aztán elvégeztem még egy sulit, és megszakítottam a régi ismerősökkel a kapcsolatot. Abban az időben anyuval se kellett találkoznom, jobban is lettem.

Dolgozni kezdtem, de kényszeresen sokat, így ismét eljártam pszichológushoz, akit nagyon szerettem, sokat is segített, főleg, hogy én is érettebben tudok már döntéseket hozni, illetve egyáltalán felfogni a körülöttem és velem történő eseményeket.

Férjhez mentem, és remélem, boldogan élek, amíg... :)

...lehetne ez a vége, de időnként van visszaesés, olyan fázisok, amikor máshogy látom a dolgokat. Ilyenkor azt gondolom, mindenki csak átver, mindenki gyanús, esetleg túl kedves, titkolni akarnak valamit, vagy éppen tudják, mi zajlik bennem és ezért óvatosak, mert valaki utasításba adta nekik ezt a viselkedést és bánásmódot. Néha nyomokat keresek a párom vélt hűtlenségére való bizonyítékként, illetve tartok attól, hogy valahogy manipulál engem is, vagy követi a tevékenységem.

Jó esetben pedig ugyanolyan kedves és barátságos vagyok, annyira elmerülök mások és a természet csodálatában, mint gyerekként.