Egy senkinek érzem magam, csak akkor vagyok valaki, ha nagy dolgokat érek el. Más, hogy van ezzel?

Érettségim sincs meg, szorongok nagyon, ezért estem ki a gimibol is. A családom is kidobott. Jelenleg mentálisan olyan rossz állapotban vagyok, hogy semmilyen munkát nem bírok el végezni, és az érettségit se bírom letenni. Szégyenlem magam nagyon, úgy érzem hogy 23 évesen a leszazalekolas szélén állok. Öngyilkossag jár folyton a fejemben, nincs értelme így annak hogy élek. Nem bekelek meg a tudattal hogy borderline vagyok. Mindenki elhagy ha látja milyen vagyok igazából. Arra vágyok jó hogy másokat tonkretegyek. Hiába erolkodom, sosem vagyok boldog, a betegségem tünetei folyton jelentkeznek. Meg kellene halnom inkább. De élni szeretnék de nem így. Egyedül vagyok, el vagyok halmozva adossaggal. Dolgoznom kéne de nem bírok. Nincs életem. Félek, hogy megfogok halni. Kórházrol korhazra járok folyton. Nem jutok egyről a kettőre. Félek kárt teszek magamban vagy duhomben másban. Egy szerencsétlen vagyok. Nem vagyok alkalmas semmire. Veszélyes vagyok és kiszámíthatatlan. Egyszóval egy szornynek érzem magam és félek végleg megbolondulok. Kisebb koromban sokat álmodoztam arról, hogy egy nagy ember leszek aki jó dolgokat visz véghez. Arról álmodoztam hogy sebész leszek, állatorvos, stb. De már mindenről le vagyok csúszva. Soha nem lesz belőlem olyan ember akire felneznek, elégedetlen vagyok, nem tudom elviselni azt, hogy mennyivel jobb életem lehetne ha nem lennék ilyen beteg, hogy mennyi mindenről lemaradtam. Ilyenkor akkora agressziót érzek meg féltékenységet, fájdalmat hogy azt érzem mindenkit megolnek akinek sikerültek a céljai. Nem akarom hogy átlagos ember legyek aki zöldséget árul. Tudom.. Így soha nem leszek boldog, nárcisztikus is vagyok, ezért csak a legjobb az ami ér valamit. De sajnos egyedül nem tudok megvaltozni, és magamtól is undorodom, hogy ilyen ember vagyok. És a jellememmel a saját életem is tönkreteszem.

Van itt valaki hasonló gondokkal?