Mit tudnék csinálni, hogy kikerüljek az egy ideje tartó mélypontból?

Vizsgaidőszak vége táján elkezdtek negatív hatások érni, amiből nem tudok kikerülni.

Első éves egyetemista lány vagyok, alapból mindent könnyen a szívemre veszek, ha valaki rosszul néz rám (azért túlzással) egy napot tudok rajta rágódni és csak arra gondolni :( Tudom, hogy változtatnom kellene, de 19 évesen ez nehéz, plusz van olyan időszakom, amikor valamiért nem veszem magamra annyira a dolgokat, de nem csinálok ilyenkor semmit máskor.

Próbálom a gondolataimat elterelni, mondjuk olvasni, de azt veszem észre, hogy 2 oldalt olvastam, de semmire sem emlékszem, mert XY ezt csinálta ma velem.

Azzal kezdődött, hogy a vizsgám, amire úgy mentem, hogy meg fogok bukni, sikerült. Örültem nagyon. Utána, mikor mentem a vonathoz, a Nyugati aluljárójában beteg gyerekeknek kéregető néni beszólt nekem, mert nem reagáltam rá. “Mondj már valamit, te kövér bálna’”, ezt mondta, ha valakit érdekel. Nem vagyok vékony egyáltalán, de 50 kilót fogytam már, így eléggé megviselt.

Ez jellemző mostanában, hogy bármi jó történne, “kapok egy pofont” valahonnan.

Otthon a kutyáim egészségi állapota lomboz le állandóan. Eddig nem volt semmi baj, majd gondok adódtak, amiket 1 hét alatt meggyógyitottunk, majd következő héten meghúzta a térdét, azóta folyamatosan figyelni kell, lehet, hogy műtét lesz belőle, ami miatt az egész nyarunk oda lehet (persze, az a legfontosabb, hogy jó legyen)

Volt egy nagyon nehéz napom, ami nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, erre még aznap kideült, hogy a másik kutyám bolhást és állhatunk neki anyumnak mindent kitakarítani egy nehéz, fárasztó napon.

Egyszerűen nem jön semmi pozitív, minden totál unalom. Tökre élveztem a napi kutyasétáltatást, mert egész évben koliban voltam, erre kideül, hogy a kutya hipp-hopp bolhás lett.

Szüleim rég elváltak, apum egy órára él az új családjával, de gyakran összefutunk, eddig sokat voltam náluk a nyáron, ami nem szokásom. Mikor először mentem a hónap elején, mikor hazamentem beteg lettem, hánytam (ami kb 5 évente szokott előfordulni). Többi alkalmak nem véguődtek betegségbe, de tegnap felhívott apum este, hogy a kutyája váratlanul, minden előjel miatt meghalt, akit pár napja még simogattam.

Úgy érzem, mióta hazajöttem a koliból a családomra csak a bajt hozom :( (állatorvostan hallgató vagyok, így talán még inkább értitek, hogy miért ráz meg)

Most vonaton ülök. Egyszer csak egy 90 év körüli bácsi idejön és elkezdi hangosan, rám meresztve a szemeit mondani: “hogy az ő helye a 83, de leül, akkor ide, nehogy megerőltessem magam... ne legyek kedves, maradjak csak” Mondják, akik mellettem ülnek, hogy “tessék leülni, mert az a 83”. Én a 82-n a helyemen ültem, csöndben, meg se tudtam szólalni. Tényleg már ez van, semmit se csinálok, de egyből egy bunkó parasztként kell viselkedni velem :( Tudom, hogy nem kellene kiakadnom, de a bácsi arca, ahogy nézett rám és ahogy mondta...

(Egyébként a helyem úgy szól h egy négyesben, én bent a sarokban, mellettem és velem szemben ülnek és kívül, kényelmesen, bemászás nélkül a bácsi helye)

Reméltem, ha kiírom segít... egyelőre nem :D :(

Mit tudnék csinálni, hogy jobban érezzem magam? Szoktak ilyen rosszabb időszakok lenni, de nem ilyen hosszú, úgy érzem nem lesz már újra jó, csak egyre rosszabb hírek jönnek.