Szerintetek ezzel a "betegséggel" vagy nem tudom minek nevezzem, mit lehet kezdeni?
Van egy nagyon fura problémám, ami általános iskolás korom óta (most már 30 éves vagyok) kísért. Ez pedig az, hogy mindenben amit megszeretek vagy tetszik, vagy jónak találom, akaratlanul is elkezdek hibát keresni, míg végül megutálom, mintha direkt keresném a dolgokban hogy hol csalódhatok bennük, és amikor megtalálom olyan mély szomorúságot és undort érzek, hogy beleszédülök is szinte hányingerem lesz.
Mondok példákat, gyerekkoromtól kezdődően. 8-9 éves voltam, nagyon szerettem játék autókkal játszani, volt egy kék autó a kedvencem, aztán egyszer csak bekattant, hogy dehát van egy karcolás az oldalán és így már nem tökéletes, a másikak amiken nincs karcolás hibátlanok, így a kedvenc kék autómat fogtam és kidobtam a szemétbe. Találtam egy másikat ami tetszett, de abban is találtam hibát és azt is kidobtam. Később ez komolyabb helyzetekben is megjelent. Például párkapcsolatnál. Volt olyan barátnőm akit nagyon szerettem, és itt is úgy éreztem kll lennie valami hibájának, és mivel nem volt, kutakodtam, megtudtam hogy régebben nem élt épp szűzies életet, és emiatt őt is tökéletlennek éreztem, és ez is annyira bántott hogy végül szakítottam vele.
Bizonyára nevetségesnek gondoltok, de nem tudok ezen változtatni és tönkreteszem az életem ezzel. Ez valami pszichés betegség lehet nálam? Valaki hallott már hasonlót?
Perfekcionizmusra gyanakszom...
igen, jó lenne ezt meggyógyítani, mert tönkreteszed az életed ezzel és ami nagyobb baj: a társad, családod, mások életét is.
"Homo sum, humani nihil a me alienum puto."
Ember vagyok, semmi sem idegen tőlem, ami emberi.
Publius Terentius
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!