Ismertek jó önsegítő köröket Budapesten?
Nézegettem neten oldalakat, de nem tudom ezek közül melyiket válasszam, melyik ér is valamit, és egyáltalán hogy mennek a dolgok. Még sosem voltam ilyen helyen, azt sem tudom,hogyan kezdjek bele. Egy jó ideje nagyon magányos vagyok, nincs jókedvem soha, nem tud érdekelni se a családom, se a párom, egyetemre szinte be sem járok, de az sem érdekel,ha megbukok. Valamiért kifogyott belőlem az erő. Mindig is egy magamba forduló, elmélkedő lány voltam, de ez lassan elfajul és nem tudok semmit se csinálni, csak sírok az ágyban egy szál pizsamában és azt érzem,hogy nem tartozom senkihez. Akik próbálnak rajtam segíteni azokat eltolom,mert úgy érzem,nem értik meg a bajom lényegét. Azt remélem, talán egy önsegítő kör jól jöhet, bár alapja nincs ennek a gondolatnak. Ezek a körök ingyenesek? Milyen problémájuk szokott ott lenni az embereknek? Diagnózis nélkül is mehetek?
Előre is köszönöm a segítségeteket!
válasza:Két ingyenes van, az egyik a SOTE Pszichiátria, az bennfekvős, meg ugyanennek az intézménynek a nappali kórházas bejárós változata. Illetve a Napkor alapítvány, de az fizetős, ott is ugyanez van. Nagy túljelentkezések szoktak lenni, több hónap, mire bekerülsz.
De miért gondolod azt, hogy ezen a problémádon segítene az, ha sok emberrel egy kört alkotsz és nyilvánosan beszélsz róla?
A problémák amúgy változatosak, még tipizálni sem tudnám. Van, akinek simán csak az élete kilátástalan és újra és újra visszesik, sokan vannak pánikbetegséggel, depresszióval (az igazi depresszióval, mikor valakinek az életének akár tényleg minden része jó, még ő is felfogja, csak ő nem látja benne a jót), különböző személyiségzavarokkal, kényszerbetegséggel, szorongással, meg persze a borderline, bipoláris és a többi népszerű diagnózis.
Milyen szakra jársz? Érdekel, vagy magad sem tudod miért jelentkeztél oda? A pároddal minden rendben? Szeretitek egymást? A családoddal is rendben minden? Anyagi helyzeted rendben van?
Szeretném megérteni, hogy miért érzed úgy, hogy nem tartozol senkihez és magányos vagy.
Gyógypedagógusnak tanulok, szerettem csinálni, hiszen a gyerekek csodálatosak, mégis mostanában úgy érzem, hogy nem tudok velük lenni lélekben. Ott vagyok, mosolygok de üres vagyok és emiatt kudarcot is érzek, mivel ehhez a munkához kell a lélek, kell a kedvesség és a törődés érzésének átadása. Szóval gyatra vagyok, bármennyire is tudom a szellemi részét.
Párommal válságban vagyunk, próbált engem kiszedni a kis magányomból, de lassan feladja, mert nem alakulok sehova. Próbál ötleteket adni nekem, elvinni sportolni, új lehetőségeket mutatna de engem csak idegesít belül, hogy ezek közül semmi se fog meg. Szegény úgy érzi, hogy hazajön és nem a párja van itthon, hanem egy síró hisztis unott lány aki változást akar de semmi érzelme nem maradt. Szeret engem, én is őt, a barátságunk megmaradt de nem találja azt aki voltam.
A családommal sosem volt szoros kapcsolatom, nálunk mindenki hangos, veszekedős, de ha vidámak akkor nagyon azok. Én mindig is kivontam magam a hangos családi események alól egy könyvvel a kezemben, nyugodt vagyok és néha napi 10 mondat is meglepően sok volt tőlem. Szeretnék hozzájuk ragaszkodni, de kisgyerek korom óta elkönyveltek kicsit a család mogorva könyvmolyának aki nem szeret vitázni és semmi se érdekli. Megértem, kívülről tényleg olyan, mintha szívtelen lennék, pedig nem vagyok. Szeretem őket de sosem értették bennem ezt a lassú csendes magányomat. Az öcsémet imádom, vele nyugodtan lehet játszani, összebújni, de sajnos havonta tudunk csak találkozni.
Amúgy az életem jó lenne, szeretnek akik körülvesznek, nekem is fontosak ők, mégis magamban ücsörgök mindig mert nem találom a közös fonalat. Egyszerűen nem ésszerű nekik az, ami a fejemben van.
válasza:Én is hasonló helyzetben vagyok. Kamaszként tipikus könyvmoly voltam, nem volt sok barátom és sokszor éreztem magam magányosnak, de azért elvoltam a saját kis világomban. Aztán elkezdtem egy nagyon kemény szakot, ami az összes szabadidőmet felemésztette és teljesen leszoktam az olvasásról. Lett egy-két barátom, de így is sokszor éreztem/érzem magam magányosnak.
A barátommal egyik párkapcsolati válságból evickélünk a másikba, mert a markánsan különböző életfelfogásunk miatt nehezen tudjuk elképzelni magunkat hosszú távon együtt, de közben meg szeretjük egymást és mindent meg tudunk beszélni és úgy érzem, nem bírnám ki, ha kisétálna az életemből.
Mindezek miatt egyre több, a tiédhez hasonló depresszív időszakom van, amikor nincs kedvem semmihez, csak netezek vagy fekszem, a vizsgáimat halogatom és úgy érzem, örökre magányos maradok...
Önsegítő kört sajnos nem tudok, én most az egyetemi pszichológushoz járok tanácsadásra, meg igyekszem egészségesen étkezni, vitaminokat szedni és hasonlók. Meg orbáncfű teát iszom, az elvileg jó enyhe/közepes dperesszióra. Jó, hogy próbálsz segítséget kérni, mindenképp kellene. Akár önsegítő kör, akár pszichológus, de valami tényleg nem ártana.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!