A pszichoterápia folyamatát, kimenetelét befolyásolhatja-e és mennyire az, ha közben vallási irodalmat (történelmi egyházak tanításai), Bibliát és ritkábban, de önfejlesztő könyveket is olvasok?

Köszönöm szépen a választ!

Igen, én is ilyen példákra gondolva írtam ki a kérdést.

Ugyanis azt érzem, hogy a terápia során igenis segít a beszélgetés. Segít helyre tenni (integrálni, oldani) a korábbi történéseket, amelyek kihatnak, blokkokat képeznek, stb. nálam. Továbbá ugye a terapeutával úgy tudok együttműködni, hogy a beszélgetések közötti időszakban magam is dolgozom az adott esettel kapcsolatban. Tehát magam teszek lépéseket, aktívan is, máskor pedig hagyom, hadd hasson a beszélgetés. Mikor mire van szükség.

Amikor pedig vallási irodalmat olvasok, akkor ott az van, hogy mindent Isten irányít, minden az Ő akaratán belül történhet meg. Egyedül nem vagyok képes semmire, az ember alapvetően bűnös, stb. Másrészt pedig szintén a keresztyén irodalom azt is tanítja, hogy Jézus Krisztus befogadásával minden múltbéli dolog megbocsátásra kerül, tiszta lappal kezdhetünk. De a korábbi történések hatása szerintem NEM törlődik el, és azokkal kapcsolatban magamnak is aktívan kell cselekednem.

Ez az egész pedig feszültséget okoz. Ezért is írtam ki a kérdést.

Várom még mások meglátását, tapasztalatát, véleményét is!

#4

Köszönöm szépen a válaszodat!

Én is hasonló következtetésre jutottam, részben már személyes tapasztalat közben is:

A vallás az egyénről az Istenre és a közösségre helyezi a hangsúlyt. Azt valóban hiszem, hogy Isten létezik és Jézus az egyetlen út hozzá. Önmagunkat nem tudjuk megváltani. DE vannak lépések, amiket magunknak kell megtenni. Tehát nem szabad a sült galambra várni tétlenül. Ez pedig azt jelenti, hogy igenis kezünkbe vesszük a saját életünket, és ami emberi lehetőségünkből telik, azt megtesszük, ami azon kívül van, ott következik az, hogy Isten kezébe teszem le. Szerintem így ér össze az egyén felelőssége és az Istenre való hagyatkozás.

A ráhagyatkozás nem a totális semmittevést jelenti, továbbá, az, hogy mások jól-létét is szem előtt tartjuk, nem jelenti azt, hogy mindig másokat magunk elé kell tenni. Amíg az egyén nincs rendben, maga sem tud segíteni, hiszen, maximum annyit tud adni, amivel maga is már rendelkezik. Ezért saját jól-létünk kimunkálása egyben mások segítése is indirekt módon.

Nekem így sikerül bizonyos szinten összeegyeztetni a hitet (direkt nem vallást írok) a "világi" pszichoterápiás kezeléssel. :)