Egy pszichiátriai beutaló mennyire komoly?
Figyelt kérdés
18 éves lány vagyok. Két pszichológushoz jártam eddig, az utóbbi depresszió miatt kezelt engem, de el kellett költöznie, én meg úgy éreztem, nem szorulok további kezelésre. A depresszió mellett azonban voltak más problémáim is (szorongás, hipochondria, pánikrohamok, szociális fóbia és Borderline gyanúja), amik azóta felerősödtek. Alapvetően nem olyan vagyok, aki bárkinek elmondja a problémáit, azonban az utóbbi hónapokban nem találtam a helyemet, se önmagamat, ürességet éreztem és hogy teljesen szét vagyok esve, egyáltalán nem tudtam koncentrálni a tanulmányaimra (ami fontos lenne, mert idén fogok érettségizni), szóval ma elmentem az iskolaorvoshoz, aki írt is beutalót a pszichiátriára. A védőnő és az iskolaorvos hallgattak meg, és közös megállapodás után jutottak erre, valamint ők égető problémának tekintették ezt, talán gyógyszeres kezelésre is szorulok, mondták. A kérdésem az lenne, mindezt az egészet mennyire vehetem komolyan? A korosztályomban nem tudom, hogy ez mennyire gyakori probléma, nincsen rálátásom, de én magamon elviselhetetlennek érzem, viszont azt nem szeretném, hogy engem ne vegyenek komolyan és a pszichiátrián is hazaküldjenek. Hogy működik ez az egész, mondhatják azt még időpontadás előtt, hogy emiatt nem szükséges pszichiáter? Vagy az első beszélgetés után hazaküld? Ti hogy ítélitek meg, hogy ezek a depressziós, szorongásos, pánikrohamos dolgok mennyire normálisak vagy átlagosak a korombelieknél? A válaszokat előre is köszönöm!2017. nov. 10. 20:08
1/13 anonim válasza:
Nem normális ebben a korban ilyen idegrendszeri tünet. Ezt kezeltetni kell! Kapsz rá pszichoterápiát, vagy valami nyugtatót gondolom. Ezek segíteni fognak meggyógyulnod.
2/13 anonim válasza:
Hagyjad azokat a mérgeket,inkább válaszd a természetes gyógymódok közül!
3/13 anonim válasza:
Menjél el a pszichiáterhez. Hidd el, segíteni fog. Ne hallhass arra, aki barom módon elijeszt tőle.
4/13 anonim válasza:
Bemégy a patikába és elmondod hogy a tüneteidre valami gyógynövényt kérsz...
5/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! A gyógynövényes kezeléseket most mellőzném, mert nem ez az elsődleges számomra, de azért köszönöm, viszont kérem, ilyen kommenteket most nem kérnék!
2017. nov. 11. 18:39
6/13 anonim válasza:
Ne haragudj, kedves kérdező! De te pontozgatod lefelé a válaszolókat? Furcsának tartom, mert te kértél válaszokat.
7/13 A kérdező kommentje:
Nem, nem én pontozom le! A gyógynövényes válaszokon kívül mindegyiknek zöld kezet adtam, azokat meg nem értékeltem, mert nem ilyen válaszra volt szükségem, de nem értékeltem le őket! Valaki más lehetett.
2017. nov. 11. 22:33
8/13 anonim válasza:
"! De te pontozgatod lefelé a válaszolókat?"
Az megvan, hogy bárki pontozhat bárkit?
9/13 anonim válasza:
Mr.Dawley:Gratulálok a kedves üzenetedért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!