Ezen tud egy pszichológus segíteni?
Figyelt kérdés
Ha valakit éveken át szét aláztak, megfélemlítettek, rosszul bántak vele, és emiatt huszonéves korára gyűlölködő, besavanyodott lett és szadista hajlamai vannak, bár nem akar ártani senkinek igazából. De vannak agresszív megnyilvánulásai az emberek felé és hajlamos ordibálni2017. okt. 21. 11:20
1/6 A kérdező kommentje:
És nem ilyennek született, kis korában még minden teljesen rendben volt vele
2017. okt. 21. 11:21
2/6 anonim válasza:
Szia! :) Szerintem tud, sőt nagy valószínűséggel biztos. ÉN is hasonló problémával kerestem fel egy szakértőt, ugyanis kisebb koromban engem is bántottak, a suliban is szekáltak. Nem nagyon bírtam már, emiatt én is idegeskedtem. Ezért döntöttünk úgy édesanyámmal, hogy szakértőhöz fordulok. Bár a lényeg szerintem itt, hogy az illető is belássa, hogy segítségre van szüksége, és nem csak rá van erőszakolva, mert akkor sokat nem érnek vele. :) bár még én se voltam sok alkalommal, de tényleg segített, hogy kibeszéltem magamból a problémákat. :)
4/6 anonim válasza:
Ezen csak Te tudsz változtatni, de kezdésnek egy jó szakember nagyon sokat segíthet. Ha már kitudod dumálni valakivel az már nagy előrelépés, de csak ettől teljesen megszűnni nem fog. De kezdetnek nagyon is jó.
5/6 anonim válasza:
Ajánlok egy jó terápiát. Egy alkalommal megszűnik a problémád,és megszüntetik a traumákat pár óra alatt.
Théta Healing.
A tudatalatti eltárol mindent ami történik veled, főleg gyermekkorodban, mert akkor mindent magadba szívsz. Ezeket a tudatalatti berögződéseket oldja és ennek hatására megszűnik a probléma, betegség.
6/6 anonim válasza:
A pszichológus csak abban az esetben tud segíteni, ha te is szeretnéd a változást, és őszintén megnyílsz neki. Ha elhallgatsz valamit, vagy ha nem próbálod ki azt, amit javasol, vagy ha nem hiszel a beszélgetés erejében, és abban, hogy képes leszel megváltoztatni az életed, akkor hiába mész pszichológushoz, nem lesz haszna. Hinned kell abban, hogy segíteni fog és le fogod győzni önmagad. Ezzel a módszerrel másfél hónap után nekem sikerült túllépnem a múlton.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!