Miért nem találom meg a helyem az otthon és a munka közt?

Úgy érzem, hogy nem találom meg a közegem. Jelenleg egyetemen tanulok, de előtte már dolgoztam kétkezű munkásként is. (Akkor jöttem rá, hogy nem vagyok oda való.) Olyan dolgok kavarognak bennem, hogy egy egyetemen okos, művelt, kifinomult emberek „hada” van. Az a munkakör, ahol remélhetőleg dolgozni fogok, ha minden jól megy, ott szintén azonos tudású és érdeklődésű emberek lesznek. Nekem az a problémám, hogy nem igazán állom meg a helyem a nagyon fennköltes eszmefuttatásban. Ugyanakkor a másik fele sem vagyok. Fárasztanak az olyan IQ-s beszélgetések, amik más körökben van. (Párom is mesél, hogy náluk mi az adott napi poén és jó persze van mikor vicces, de többségében csak fogom a fejem, hogy ti ezen kattogtok egész nap.) Lehet, hogy a szüleim nem mozognak ilyen körökben, de mindent megadtak ahhoz, hogy önerőből törhessek előre. Igazából e két réteg közt tengődök. A párommal nem mindig lehet beszélgetni, sok mindent el kell magyarázni neki, amúgy sem tud aktuális dolgokról. (Ettől függetlenül szeretjük és megértjük egymást. Bár némi kezdeményezőkészség, igen langyos víz, hiányzik belőle…) Viszont a suliban, ha a csoporttársaknak mesélek valamit, mindjárt értik és lehet velük beszélgetni. Párom családja, akik szakmunkások, szó szerint lenéznek, és kiutálnak a családból, mert „a diplomás szellemi munka nem munka, csak a kétkezű munka a munka”. Csak a „nagyzolás” náluk a „beszélgetés”. És igazából nem is kíváncsiak rám, mert már a szemükkel és lesütően néznek rám. (Persze, ne foglalkozzak velük, de ha találkozni kell velük, akkor nem tudom elkerülni. ) Ezek a dolgok nagyon elbizonytalanítanak. Én is szoktam egy fárasztó nap után bugyuta filmeket és sorozatokat nézni, de nem ragadok le ezen a szinten. Persze az a félelem is bennem van, hogy remélem, el fogok tudni helyezkedni a szakmámban és nem kell szalag mellett dolgoznom az adott gazdasági helyzet miatt. És remélem, hogy be fogok tudni illeszkedni az adott munkahelyre. Köszönöm, hogy elolvastad.

N