Mit jelenthet ez az álom? Sehogy se tudom megfejteni
Anyukám reggelente kávézni szokott az ágyban. Néha oda megyek hozzá köszönni, beszélgetni vele ilyenkor. Na most azt álmodtam hogy reggel van feküdtem az ágyban de mellettem nem anyukám kávézott hanem a pszichológusom. És ugyan úgy beszélgettem vele mintha anyukám lenne nem zavart hogy nem Ő.
Na most ez mit jelezhet? Vagy csak egy sima álom volt? Pszichoterapeutám szerint anyukámra hasonlít Ő ezért álmodhattam.
Ez Freud nevéhez fűződik, és a pszichoanalízis tudattalannal foglalkozó elméleteit már jó párszor megdöntötték.
Természetesen létezik tudattalatti, de nem úgy ahogy Freud meghatározta, mivel ő mindent a szexualitás köré alapozott, minden elmélete e körül forog, ami nem helytálló, hiszen ő maga kevés nővel (tudtommal csak a feleségével) élt szexuális életet.
Az álomfejtés szintén az ő nevéhez köthető és mint sok elméletét, ezt is rengetegen cáfolják, ma már nem fogadható el teljes mértékben.
Az álmok azért fontosan a pszichoanalitikusoknak, mert a napi gondolataid feldogozása, így általuk felszínre kerülhet olyan is, amit nem akartál vagy csak elfelejtettél elmondani. Ez egy ilyen rejtett dolog, hogy hogyan szedjenek ki belőled olyan információt az elmúlt eseményekről, amiket nem osztottál meg valamilyen oknál fogva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!