Tényleg csak mi vagyunk a felelősek az életünkért?

Milyen értelemben?

Nem. Mert egy csomó minden befojásolja. Már onnan kezdve, hogy hova születsz, mire tanítanak, milyen gonodlkozásúvá válsz az attól függ, milyen családba születsz. A genetika, ész öröklése sem mindegy. Az életünket ezek is befolyásolják, ha tök egyeüdl maradsz felnőtként hiába vannak jó képességeid, nem fog tudni sokra menni, akinek van háttere és kevésbé okos, de van aki segítse, támogassa, sokkal többre viszi majd. Ennyi. Én ezért rühellem, mikor azt mondják, mindenről az egyén tehet, ahogy 18 éve s lesz, te felelsz a tetteidért, ez igaz, de ha nincs támogatásod szo.pni fogsz egész életedben és valószínű egyedül is fogsz maradni. Po.fázhat nekem bárki bármit is, szo.psz ha egyedül vagy minden gonddal és senki nem segít semmiben, sem anyagiakban, sem munkahelyileg, se lelkileg akkor hamar meg is halsz.

Igen utolsó. Hidd el nagyon sokan jöttünk nehéz körülmények közül és nagyon sokan maradtunk egyedül ahogy âtléptük a 18-at. Vagyunk viszont jópáran akik annyit szenvedtünk a magánytól, hogy elhatároztuk hogy vâltoztatunk az életünkön. A kérdésre utalva ezért a döntésért vagyunk mi felelősek. Ez az ami csakis rajtunk múlik. A nehéz gyerekkor csak kifogás hogy ne kelljen csinálni semmi.

A nehéz gyerekkor nem kifogás! Az kihat az egész életedre! Ki fog hatni a kapcsolataidra, a te gyerekeidre, mindenre. Meg lehet próbálni megváltozni, de amit gyerekkorban beléd "égettek" az ott is marad, nem leszel azon képes változtatni, azon az űr érzésen, ami mondjuk gyerekkorod óta kisér és nem is igazán tudod megfogalmazni mi az az érzés benned, nem tudsz változtatni. Tehetsz bármit ellene, tanulhaat, dolgozhatsz, költözhetsz, küzdhetsz az alap probléma ott marad. És az a szomorúság, hiányérzet, ami mondjuk a gyerekkorodra vezethető vissza nem tudsz változtatni rajta és ez kihat mindenre.

Nem próbâlni kell hanem csinálni. A múltam már a hátam mögött van. Az ürességet pedig sok munkával megtanultam kitölteni. Ez nem lehetetlen.

18 éves korod után igen.