Ez leküzdhető? IBS vagy valami más?
Régebben 16-17 éves lehettem és minden reggel a gyomoridegtől szenvedtem, reggelente pánikba voltam esve és többször is ki kellett emiatt menjek a WC-re, a székletem pedig maró, híg és nagyon kellemetlen szagú volt. Nagyon rettegtem, hogy suliban is rámjön. Citromfű teát vettek erre nekem a szüleim és lassan valahogy elmúlt a félelem, meg az idegesség, illetve ha aludtam, vagy nem gondolkoztam ezen, akkor semmi bajom nem volt, de ha egyszer eszembe jutott akkor nagyon könnyen magával rántott az ijedtség.
Most kb három hete volt egy vírusos megbetegedésem, amire antibiotikumot szedtem és teljesen tönkretette a bélflórámat, a probiotikumok ellenére. Lassan helyre jött, de azóta megint nagyon gyenge a gyomrom, iskolába is volt, hogy ettem sütit és egy órával utána már rohannom kellett a WC-re. És megint gyakran előjönnek nálam ezügyben a pánikszerű jelenségek, amik csak rontanak a helyzeten. Kutattam a neten és azt írják ez az a fajta pszichés betegség, amit IBS-nek neveznek. Kérdésem az lenne, hogy ez tudatosan javítható, leküzdhető, vagy mindenképp kell egy külső impulzus, ami kiránt az arra való koncentráltságból?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!