Segítség! Hogyan lépjek túl a mentális betegségektől való félelmeimen?

Ne aggódj! Nem lesz semmi gondod! A családban másnál is előfordult ilyen jellegű betegség?

Amúgy hozzáteszem, ha valaki hipochonder, akkor az én vagyok. :D sajnos. Valahol egy kicsit érzem, hogy fáj, azonnal a legnagyobb betegséget kombinálom be. Nem befolyásolja a mindennapjaimat durván, mert ha jön egy gondolat, lefoglalom magam, pl. mozgok! Nekem ez jött be! Egyedül akkor rossz, ha este is előjön a gondolat... :D

Ne gondolkozz ilyen dolgokon, nem éri meg! Saját magad teszed beteggé!

(Ha te is hajlamos vagy a hipochondriára, akkor a félsz ott lesz benned mindig, de kezelhető abszolút.)

Lépj rajta, túl! Muszáj! Ezt azért mondom, mert két családot is ismerek, ahol alaptalan félelem tönkretette az embereket.

Egyrészt mérget se vegyél a dokik diagnózisára. Biztos hogy baja volt a tesódnak persze, de kinek nincs ebben az életben? Ezek a lelki nyavalyák nem olyanok, mint egy vérvétellel igazolható diagnózis. Sőt, sok esetben nem is lenne semmi nagy baj, ha az ember nem kezdené magát gyógyszeresen kezelgetni, mert abból bizony valóban nagy bajok származhatnak. Akkor is, ha doki írja fel. Olvastad a Depresszióipar c. könyvet?

Szóval 3 sztori:

1. Nekem is meghalt a testvérem. Öngyilkos lett. Gondolom a tiéd is. Hogy mi baja volt, nem tudom, de volt valami, mert nagyon furcsán bezárkózva élt köztünk. Csakhogy egyre kevésbé vagyok benne biztos, hogy ez valami genetikai dolog volt nála. Lehetséges, de már nem tudom. Anyám is nyugtatókon élt 20 éves kora óta, szóval szép kis családi háttérrel rendelkezem. Úgyhogy nem kell elmagyaráznod, mitől félsz. Tudom. Ez a félelem elő fog jönni, ha majd gyereked lesz, mi van ha ő is...Velem az történt, hogy pánikrohamaim kezdtek lenni, amin csak a Valeriána segített. Egyre sűrűbben volt rá szükségem. Mígnem kiderült teljesen véletlenül, hogy nem pánikrohamaim vannak és nem a családi betegség uralkodott el rajtam, hanem Valeriána elvonási tüneteket hittem pánikrohamnak. A Valeriánát se azért kezdtem szedni, mert olyan lelkibeteg lettem volna. Azt hittem, olyan mint egy kis citromfüves nyugtató tea. Fősulis voltam, sokszor kellett hajnalban utaznom, nem tudtam elaludni a tudattól, hogy két óra múlva kelnem kell, ilyenkor segített a Valeriána elaludni. Úgy szoktam rá, hogy észre se vettem, sőt, azt se tudtam, hogy rá lehet szokni, azt hittem ártalmatlan gyógynövény. Csak amikor már az izmok rángtak a combomban és az arcomon, akkor jöttem rá, hogy ez nem pánikroham, hanem elvonási tünet és azért segít a Valeriána, mert megszűnik az elvonás miatti trauma. No ettől fogva soha többé nem vettem be Valeriánát, soha többé nem is volt pánikrohamom (eltelt 6 év). Gondold meg, ha én akkor orvoshoz kerülök, mi lett volna a folytatás? Háziorvosom ismeri a családomat, azonnal rámhúzták volna a sémát: lelkibeteg mint az anyja, meg a testvére volt, adjunk neki igazi nyugtatót.Legutóbb egy elvakart sebtől volt nagyobb nyirokcsomóm, azonnal kivizsgáltatott leukémiára, mivel anyámnak is ez volt. Persze nem vagyok leukémiás (főleg hogy nem örökölhető leukémiája volt, hanem gyaníthatóan a Leponex okozta neki, amit 10 évig szedett), de közben elfelejtette, hogy akkor talán kezelni kéne a nyirokcsomógyulladásomat. 1,5 hónapig volt hőemelkedésem, aztán meggyógyultam magamtól. De nem ez volt az első eset. Petefészekciszta miatt görcsölt a hasam, azt hittem, székrekedésem van és azért görcsölök. Szó nélkül felírt székrekedésre gyógyszert, mert anyám is hashajtón élt. No, ez alapján folytassuk a sztorit: tehát bekerülök dokinkhoz pánikrohammal és elmondom neki, milyen jó hatással van a Valeriána ilyenkor, csak már nem mindig elég 1-2 szem. Folytatás mi lett volna? Felírt volna valami erősebbet. Mondjuk Leponexet mert anyám is azt szedte. Így kezdődött volna nálam is. És amikor már nem hat, mert hozzászoktunk, jöhet más, jöhet erősebb. És nem tudod, hogy valójában drogozva vagy és azért nem tudod abbahagyni, mert elvonási tüneteid lennének, amiket pánikrohamnak vélsz és magad is elhiszed, hogy beteg vagy, hogy szükséged van arra a gyógyszerre, mert amint bevetted, jobban vagy, ha nem veszed be, jön a rosszullét...ÉRTED? ÉRTED MIT JELENT AZ ELVONÁSI TÜNET SZÓ? Életem legnagyobb ajándéka volt a Valeriánás élményem. Amikor már teljesen elhittem, hogy nem tudok tenni ellene, engem is megtalált a családi átok, akkor derült ki, hogy valójában csak gyógyszerelvonási tünetet éltem át. Az azóta eltelt 6 év engem igazolt. Azóta már nem vagyok abban biztos, hogy Anyám valóban beteg volt. Szerintem simán gyógyszerfüggővé tették egy 20 éves kor körüli lelki krízise idején, és többé nem tudott ezek nélkül a legális drogok nélkül létezni. Tesóm is biztos vagyok benne, hogy nem egyszer megtalálta anyám fiókjában ezeket a szereket. Melyik fiatal az, aki tinédzserkori krízise idején nem próbálna meg ilyesmikkel megoldást találni, hiszen csak ki kell húznia azt a fiókot. Én is bevettem 1-2 alkalommal anyám tudta nélkül tinédzserkoromban. Nem lepődnék meg azon, ha másvalaki révén nálatok is lenne egy ilyen fiók, amire tesód időnként rájárt még a betegsége előtt. Simán lehet, hogy amit mindenki betegségnek hitt, az ő esetében is gyógyszerek és elvonási tünetei miatti zavart viselkedés volt.

2. Kolléganő huszonéves fia pánikrohamokat élt át. Közben hallucináció, rosszullét. Kolléganőt megkérdeztem, nem szedett be valamit a srác. Nem, ő nem olyan. De mondom nem drogra gondolok, lehet sima nyugtató, akár savlekötő is, abba is keverhetnek olyan komponenst, ami ezt okozza. Nem, az ő fia tutira borderline személyiségzavaros (anyuka kiolvasta a netről), mert AZ APJA IS AZ. Anyuka annyira meg van rémülve, hogy a saját félelme csak ront a srác helyzetén. Könyörgök neki, gondolja át, esetleg beszedett valamit a srác titokban az ő nyugtatói közül. Nem, ő nem szed semmit, nincs is otthon gyógyszer. (De emlékszem, 1-2 évvel korábban egy krízisnél mindig lenyugtatózva jött dolgozni az anyuka, de oké, talán tényleg nincs otthon ilyesmi. Mert ha van, akkor nyugodt lehet mindenki, hogy a gyereke rá fog járni lelki krízis idején.) Meg se hallgat, hogy esetleg kifaggatná a fiát, hátha mégis bevett valamit, amiről nem is gondolnák, hogy ezt okozza. Inkább kezelgeti a gyereket OMEGA3-al, meg gőzerővel keres pszichiátert. Már a család kéri anyukát, hogy ne beszélje bele a testvérükbe a betegséget, már a srác menekül otthonról, mert nem tudja elviselni az anyja által közvetített betegségbélyeget. Nekem meg csak az öcsém jár a fejemben. Hogy milyen jó lett volna a mai tudásommal beszélni vele a halála előtt. Tudom, utólag biztosan tudom, hogy amikor nagyon zavartan viselkedett, anyám gyógyszerei voltak benne, rájárt már régen, csak nem tudtuk. Az életének is anyám gyógyszereivel vetett véget. Szóval tök véletlenül találkozok az utcán a sráccal. Én hülye meg akarom menteni, mintha az öcsém lenne, mintha az utolsó percet élnénk meg, hogy beszéljünk. Ha az anyja megértette volna, mit akarok mondani, hogy tönkre teszi a saját gyerekét, ha rásüti ezt a borderline bélyeget alaptalanul...de nem érti...Ezért kell beszélnem a fiúval. Meg kell tudnom, szedett-e be valamit. Ha kiderülne, megszabadulna attól a rettegéstől, ami őt is nyomasztja, mi van ha tényleg örököltem az apámtól. Vannak érdekes drogok is, amit a tudtod nélkül kevernek az italodba. Hátha járt olyan helyen. Próbálom óvatosan szóba hoznia dolgot, csak pár percünk van, érzem hogy nem jó ez így, de azt is érzem, hogy van utolsó pillanat. A srác közli, hogy ő nem szedett be semmit és amúgyis miket mondott nekem róla az anyja??? Ezután totálisan összevesztek, mert a srác csalódott az anyjában, hogy kibeszélte nekem a problémáit. Kiakadt azon is, hogy idézem, drogosnak néztem. És nem tudom neki elmondani, hogy ha kiderült volna, hogy valami gyógyszer okozza, felszabadulhattál volna az alól a bélyeg alól. Hogy ezért áldoztam fel anyáddal a barátságomat, hogy megmentselek. De mivel nem hallgattak végig, nem tudtam segíteni. A srác dagonyázik a betegségtudatban, most már ő is biztos elhiszi, hogy borderline meg minden. Anyám is elhitte, hogy neki gyógyszereken kell élnie. Ha nem kerültem volna majdnem bele ebbe a mókuskerékbe, megbélyegzettségbe, nem tudnám, hogy milyen veszélyes ez. Nem tudtam rajtuk segíteni.

3. Álomházasság, két fiatalember, babát szeretnének. A lány családjában többen gyógyszerfüggők, nyugtató, altató...Húgát néhány hónapja 3 nap után találták meg alulöltözötten az utcán. Kérdésemre, hogy gyógyszer behatása alatt állt-e, csak tagadás a válasz. De később kiderül, hogy nemrég önkényesen elhagyta egy gyógyszerét és ezért került ilyen állapotba. Tehát szerintük a gyógyszerelvonás miatt fellángolt a betegsége. Szerintem meg simán gyógyszerelvonás miatt volt tudatzavaros, elvonási tüneteket élt meg. De nem, nem, senki se vevő ráma családjukból. A lány megkérdi a férjét, mi lesz ha egyszer ő is megbolondul? Á, az kizárt dolog, gyönyörű meg minden. Alig 1 év múlva a lányon kitör az őrület. Nem ismeri meg a férjét, hallucinál, nem tud magáról, félmeztelenül szedik össze a rendőrök. Utána kórház, 3 napig nem ismeri meg a férjet. Anyós, akit ismerek zokogva meséli el nekem. Tudom, attól fél, a lány is kattant lett, mint a családja többi tagja. Azonnal megkérdezem, mit szedett be a lány, de anyós csak zokog, bár ő is gondolt rá. Kiderül, és orvosilag is igazolják, hogy gyógyszer okozta a lány agyában a sokkot. Egy állandó gyógyszert szedett valami alapbetegségre, hogy babájuk lehessen, emellé menzeszgörcsre beszedett fájdalomcsillapítót, plusz derékfájásra is valamit. A 3 gyógyszer úgy hatott rá, mint valami jó kis droglöket. Kivizsgálások tömkelege, a biztonság kedvéért megnézik a kórházban, van-e esély a családi skizofréniára. Orvosilag is kimondják, hogy a lány abszolút egészséges mentálisan, csak a gyógyszerek okozták ezt nála, helyre fog jönni, de addig 1-2 évig is lehet hogy szednie kell bizonyos nyugtatókat. No erre már felkaptam a fejem, mert nem értettem mi a francnak, de anyós nem volt vevő a gyógyszerellenes tanácsaimra. Nem akartam vele is haragba kerülni, így a fiával közvetlenül nem beszéltem egyszer sem, de mindent leírtam neki, amit én éltem át a Valeriánával, hogy segítsek nekik és anyósra bíztam, továbbküldi-e neki a levelet. Anyós aggódik, hogy rossz hatással leszek a fiára, nem meri a levelet elküldeni. A fiú eközben betegre aggódja magát, hiába a megnyugtató kivizsgálások, hiába jön helyre a lány néhány hét alatt egészen, a rettegés marad. Mi van ha megismétlődik? Mi van ha mégis skizofrén? Aludni se mer, állandóan a lányra vigyáz. Végül az idegösszeroppanás határára kerül, dolgoznia kell, mindent úgy intéz, hogy a lány folyamatos felügyelet alatt legyen. Külföldön dolgoznak, megszervezik végül hogy a lány hazajöjjön anyóshoz. Anyjáékhoz nem szeretnék küldeni, mert az anyja nem lenne rá jó hatással. Jó viszony van anyós és menye közt, szóval jó döntésnek tűnik. De a lány egyszercsak menekülőre fogja,valami nézeteltérés miatt és mert anyós már az orvosok utasítása szerint csökkenteni kezdi az altató adagját. De hogy ő rosszul van és haza akar menni az anyukájához. Anyós nem engedi ki a házból, még akkor se, amikor a lány családja már a kapuban áll. Könyörög nekik, hogy ne vigyék orvoshoz, mert nem legálisan van itthon, bukhatja a külföldi táppénzt, plusz nem szabad semmi plusz gyógyszert beszednie, eddig is a gyógyszerkölcsönhatások okoztak bajt. Mindegy, anyuci elviszi erővel a lányát,ad neki jó kis nyugtatót, hiszen ez náluk már ősi hagyomány. Anyós azt elfelejti nekem elmondani a sztoriban, hogy nem engedte ki a házból. Hogy a lány azt mondta, hogy ő bezárta, meg elvette a gyógyszerét. Bezártad? - hökkenek meg, eddig azt hittem önként volt az anyósánál. - Hát be volt zárva az ajtó késő este - hárít. Engem nem hagy nyugodni a kérdés és felvetem neki levélben, hogy talán sok volt a lánynak a felügyelet. A férj is ott bábáskodik és retteg felette már 1 hónapja, itthonra is megszervezték neki az állandó őrizetet. - De hogy nem volt bezárva, mindenhova ment mint a mérgezett egér, anyós egész nap rohant vele. Hiába magyarázom, hogy az lehet a baj, hogy sok volt ez a felügyelet, anyós erről hallani se akar, bár kedvenc példamondata a nyitott kézzel szeretni...No mindegy, miután felvetettem hogy sok lehetett a felügyelet, mert ráadásul ezzel a nagy rettegéssel csak a betegségtudatot erősítették benne, hiszen ő is retteg a családi betegségtől, ez elől is elmenekülhetett. De nem, ő nem erősítette ezt benne, a fia is csak aggódott. De mondom itt rettegtek már mióta, holott az orvosok is megmondták, hogy a gyógyszer okozta és nem skizofrénia. De hogy ő kezdettől fogva tudta, hogy a gyógyszer okozta, ő nem sugárzott felé mást. Épp az anyja kezeli betegként. Ez igaz, de az állandó felügyelet mégis azért kellett, nehogy megint megsimétlődjön az őrület, holott azokat a gyógyszereket már nem szedi, nincs ami okozza. De az orvosok azt mondták, nagyon vigyázzanak a családi hajlam miatt, ne érje semmi stressz. De ezzel a rettegéssel ráértek volna akkor is, ha újra kitör rajta a skizofréniaőrület, akkor már nem lehetne gyógyszerre fogni. De így egyszerűen a saját félelmükkel a lányt őrjítették meg ezzel az állandó felügyelettel. 1 hónap múlva anyós megemlíti, hogy azon az estén, amikor a lány elmenekült, a lány haza akart menni, de ő nem engedte az anyjához (amikor kórházba került, akkor is hetekig titkolták). Tehát mégiscsak bezárta. Erre már nem is reagálok, mert amikor csak megpendítettem, hogy esetleg nem a lány kergült meg, hanem ők üldözték el ezzel az őrületes őrző-védő szolgálattal, 2 hétig nem beszélt velem az anyós. Mióta a lány hazament az anyjáékhoz, az egész család szétesett. Nem akar már a közös otthonukban élni, mert a srác családjának nagy része is ott él. Az anyjáéknál akar tetőtérbe költözni. A srác semmit se ért. Anyós is úgy véli, a betegség uralkodott el a lányon. A srác is ettől fél. Hogy nem kellett volna bezárni, azt nem szabad elismerni, mert kiderülne, hogy ők cseszték el, de nagyon.

Ha nem esnek olyan pánikba, ma is élhetnének boldogan. Volt egy gyógyszer okozta rosszullét. 1-2 hét alatt nyomtalanul kigyógyult belőle. Mivel gyorsan javult, a nyugtatókat is néhány hét alatt el lehetett volna hagyni. Semmi szükség nem volt 24 órás felügyeletre, arra meg végképp nem, hogy ezt az anyós teljesítse. Ők fújták fel az egészet ezzel az őrületes rettegéssel. Persze a lány is félt, mi van ha mégis a családi őrület történt vele? A férj bármennyire leplezte is, annyira kikészült, nem tudta azt sugározni felé, hogy dehogyis vagy skizofrén. Ha a levelem eljut hozzá, talán egy kis megnyugvást adhattam volna neki. Én aztán tudom, milyen megbélyegzettnek lenni. A lányt az anyjától eltiltani óriási hiba volt. Hogy anyuci még nyugtatóval kezelgette, az még óriásibb hiba volt. Most már nagy valószínűséggel komolyan gyógyszerfüggő. És ha van ebben valamiféle családi örökség, az nem genetika, hanem anyuci gyógyszeresfiókja, az élethez való hozzáállás, hogy egy kis nyugtatóval minden gond megoldható. És innen kezdve megkérdőjelezem, hogyan is lett gyógyszeres kezelésre szoruló beteg a lány húga.

Persze, biztosan van szervileg igazolható agybaj. De akkor igazolják műszerekkel. Van már CT, MR, minden.

Az anyám vérvétellel igazolt leukémiás volt, már kétszer tettek ki felesleges vizsgálatnak amiatt, hogy neki ez volt a baja. A bélyeg rajtam van. Még szerencse, hogy ez műszerrel igazolható betegség. A lelki nyavalyák nagy részét csak rádsütik.

És ez a bélyeg ott lesz rajtad és ami még nagyobb baj, ott lesz a gyermekeiden is.

Gondold át, ha ez az egész egy olyan lánnyal történik, akinek a családjában nincsen skizofrénia előzmény, hogyan történt volna az egész?

Eszükbe jutott volna egyáltalán a skizofrénia? Tehát vegyük a sztorit onnan, hogy van egy lány, akinek a felmenői közt nincs egy skizo se. Tehát nem megbélyegzett. Beszedi a 3 gyógyszert és bekattan, hallucinál, nem ismeri meg a férjét, stb...Nyilván ugyanúgy sokkoló a helyzet, de amint kiderülne, hogy csak gyógyszerek okozták, ezzel vége is lenne a rettegésnek. Nem agyalna anyóson át mindenki azon, hogy de mi van ha mégse a gyógyszer? Mi van ha megismétlődik? Mi van ha az üknagymama jött ki rajta? Nem. Gyógyszer okozta, elmúlt, nincs miről tovább beszélni. Valószínűleg az orvosok sem kötötték volna annyira a család lelkére, hogy de a családi anamnézis miatt nagyon óvják őt, mert hát mégiscsak lehet egy hajlam...Az orvosok is befolyásolhatók, nem tudnak mindig reálisak lenni. Ha nincs a felmenők közt skizo, a dokik se mondják azt, hogy de azért vigyázzanak. És akkor nincs ez az állandó felvigyázás és bezárás és rettegés. 2 hét alatt túl lesznek az egészen és nem rettegnek onnan kezdve egész életükben azon, hogy de mi van ha...

Ezért kell nagyon észnél lenni. Ennyi múlik egy megbélyegzésen. Én már észnél vagyok, van egy pici lányom és a büdös életben nem hagyom hogy belelássák az anyámat vagy az öcsémet. Eleinte én is beleláttam, dühös volt, jaj, épp úgy tombol mint az anyám...Leálltam ezzel. Pszichológiai könyv írta: a dühkezelés fokozatait a kisgyermek apránként tanulja meg. Minden kisgyermek úgy kezdi, hogy őrjöng és dobál és csapkod. Ha az anyád ezt csinálta, csak nem tanulta meg felnőtt módjára kezelni a dühét. A gyerek gyerek módra kezeli vagy nem kezeli a dühét. Az ott rendben van. Nem az apjára ütött, nem az anyjára ütött, hanem ő úgy ahogy van rendben van. A felnőtt nincs rendben, aki még gyerek módra tör, zúz.

Lányom uncsitesója mindig megkapja, hogy tiszta apja. Pedig csak dackorszakos. Ugyanaz a hisztis, akaratos, mint minden 2-3 éves. De minden nap a fejéhez vágják, hogy az apádra ütöttél...És ilyenkor fel tudnék robbanni. Tönkreteszik ezzel azt a szegény kisgyereket.

Na ezért légy nagyon észnél és ne hagyd, hogy megbélyegzett legyél. Az ember, amikor gyógyszerelvonási tüneteket él át, nem elvonási tünetnek éli meg, hanem pánikrohamnak. Aki megbélyegzett, maga is könnyedén elhiheti, hogy valóban a családi betegség tört ki rajta. És mindenki ezt fogja feltételezni, az orvosokon át, a családon keresztül mindenki. Ezért a legfontosabb, hogy ismerd saját magadat, és nagyon vigyázz mindenféle nyugtatószerű gyógyszerrel. De amint látod, ez a lány nem nyugtatóktól lett rosszul, mégis teljesem kiütötték agyilag.

És még egy gondolat:

vannak genetikailag örökletesnek tűnő családi átkok, amik valójában nem genetikailag öröklődnek, hanem inkább afféle hagyományok. Pl. félénk, gátlásos szülők gyereke félénk lesz vele egykorúak közt. Rásütik majd, hogy ilyen alkat, nincs mit tenni, anyja apja is ilyen volt. De szó nincs itt genetikáról. Arról van szó, hogy anyuci olyan antiszoc, hogy akkor, amikor a pici szocializálható lett volna a korabeliekhez, nem vitték gyerektársaságba. Vagy ha vitték is, anyuka antiszociálisan reagálta le más gyerekét. Pl. sok kisgyerek durva. Egy antiszoc anyuka meg tudná ölni a más gyerekét, ha pl. elveszi a saját gyerekétől a játékot. Tudom, mert én is ilyen voltam. Sokáig nem tudtam jól lereagálni más kisgyerek durvaságát. Túlreagáltam az egészet. Egy nem antiszoc anyuka a durváskodó gyereket szeretettel teszi helyre és nem agresszívan. Ha túlreagáljuk az adott helyzetet, a saját gyerekünkben megerősítjük azt a képet, hogy a másik kisgyerek félelmetes, gonosz. És félni fog. Ha anyuka jól kezeli a dolgot és szeretettel állítja le a másik kicsit,a saját gyerek csak annyit él át, hogy anya vigyáz rá, a másik gyerek pedig nem gonosz, hanem csak anya kicsit helyretette. Szóval antiszoc szülő gyereke se lesz antiszoc, ha a szülő megváltozik tudatosan. És ha nem sikerül, akkor se genetikai örökségről van szó.