20 évesen mély depresszió, van még remény?

[link]

Ez is egy bitangfejü

Én 19 éves fiú vagyok. Ugyanilyen voltam egy ideig, és még talán most is. Haverom nincs, barátnőm egy sem volt, nekem is csak a gép van. De kezdek megváltozni, mert egyre kevesebb van a suliból, (2 nap:D), és úgy érzem nekem ez volt a kiváltó ok. Vannak céljaim amelyekért küzdök, de ha ez magyarországon nem megy, megyek külföldre, szerencsére van ismerősöm kint, nem közeli, de talán segítene kijutni, mert egyedül én is bátortalan vagyok nekivágni a nagy ismeretlennek. Sajnos a céljaim megvalósításához még hosszú út vezet, de a lehető legjobbat megpróbálom elérni. A betegség kb 1 évvel ezelőtt tetőzött, öngyilkosságig jutottam, telitömtem magam gyógyszerrel, de túléltem, már érzem, talán nem is hiába, mert az élet nem mindig a szomorúság és bánat, hanem csupa vidámság! Fel a fejjel! Ha nem tetszik a szak, jelentkezz át, ne tanuld azt amit nem szeretnél. Én is ilyen szakmát tanultam mert nem volt más választásom, így vizsgák után saját pénzen kell továbbképeznem magam.

Én is szívesen beszélgetnék, mint azt már egy válaszadó leírta.

A 20 éves kor körüli időszak véleményem szerint a legveszélyesebb az ember életében. Én magamon ezt tapasztaltam, iszonyú sötét időszak volt, egy nagy szerelmi bánat hozta ki belőlem 19 éves korom táján. Az öcsém 20 évesen valóban öngyilkos lett. És sorolhatnám...

Ma már tudom, hogy ez egy veszélyes időszak, és ha túljut rajta az ember, nagyon sok boldogság vár rá. Még akkor is azt mondom, ha a 20-as éveimet tönkretette a 3 évvel fiatalabb öcsém halála és egyéb halálesetek a családban. Épp elég tragédia történik az akaratunkon kívül, ne legyetek annyira önzőek, hogy sebnyalogatás közben cserbenhagyjátok a családotokat. Én sose bocsátom meg az öcsémnek, amit tett velünk. Az anyám ezután alkoholista lett, az apám egy roncs, én azóta se akarok gyereket. Ezt mind a kedves kisöcsém okozta nekünk. K..vára lesz..ta mi lesz velünk ezután. Én sose sza...rtam le a családomat. Tudtam, ha megtenném, nekik végük lenne. Írtam egy listát, rajta volt az anyukám, az apukám, amikor élt, akkor még a tesóm, a nagypapám, a kiskutyáim. Azt mondtam magamnak, miattuk nem adhatom fel. Amikor meghalt valaki közülük, kihúztam a nevüket. Nemrég került kezembe újra ez a papírdarab. Egy ideig csak bámultam rá, mi ez a névsor? Aztán eszembe jutott. Fogtam egy tollat és hozzáírtam néhány nevet. Mert közben elmentek, de jöttek is olyanok az életembe, akik miatt nem adhatom fel. A szerelmem, az akkori kutyusom unokái, egy menhelyi kutyus...Itt van még apukám...Már rég nem kényszerű kötelesség az élet, mint 20 évesen volt, hanem pótolhatatlan kincs. Talán, mert ezt nagyon megtanultam, ezért borzasztó nehezen viselem annak a súlyát, mennyien függnek tőlem. Amikor beteg vagyok, mindig a kutyusokért rettegek, hogy mi lesz velük, ha nem leszek.

Én azt tapasztaltam, átmeneti időszak és viszonylag természetes is ez a 20 év körüli zűrzavar. Az ember még mindig nem ment át gyerekből felnőttbe és ez nagyon nehéz. Meg hát az első nagy csalódásokon is túl kell esni.

Szia!

Én 21 éves vagyok és hasonló a helyzet velem is. Igazából 2 éve van ez nálam. Régen rengeteg barátom, haverom volt, lányokkal úgy ahogy kijöttem, volt a szokásos tinédzseri gondok, de semmi komoly. Sokat bulizta, a társaság központjában voltam, egyszóval mondhatni jó életem volt. Aztán leérettségiztem és onnantól elkezdett minden romlani. Gyakorlatilag olyan 2008 februárjától mondhatom azt, hogy depressziós vagyok, vagy olyan tüneteket "produkálok". Szép sorjában a barátaim elhagytak, vagyis inkább ez bonyolultabb dolog, inkább úgy fogalmaznék rá jöttem valójában nem is azok. Elvégeztem 1-2 suli, tanfolyamot, csak hogy valamit csináljak is, mert munkát sehol nem találtam és most sem. Csalódás csalódás hátán. Általában reggel 5-6 órakor fele fekszem le, mert annyira kínoz az ideg és a stressz, egyáltalán nem akarom hogy eljöjjön a holnap, aztán mindig eljön. Gyakorlatilag nekem is a gép van meg az ágy egy jó ideje, na nem egészen 2 éven keresztül, kisebb nagyobb megszakítások, de ezt tudom elmondani magamról. Pedig régen egyáltalán nem is érdekelt az egész. 4 hónapja, hogy találkoztam/beszéltem az egyik haverral, ennyi. De meg is fogadtam, hogy ezek az emberek nekem nem kellenek. Már csak azt várom, hogy kimenjek külföldre, ami tudom egyben nagyon szar lesz, de lehet megváltás is, hiszen rá leszek kényszerülve a dolgokra. Tudom, hogy még nagyon fiatal vagyok, ezért feladni nem szabad, de annyira kilátástalan minden, hogy néha azért imádkozok, hogy legyen rákom vagy valami halálos betegségem. Egy pillanat alatt bele tudnék törődni. És néha azt is érzem, hogy a 21 életévemmel nagyon öreg vagyok mindenhez, akár újba belekezdeni. Az eddig körülöttem lévő embereket meg mind úgy látom, hogy sokkal előrébb tartanak az életben, van céljuk, életük és tartanak valamerre. Én egyre csak zuhanok.

De bocsi, hogy ennyit írok, csak senkivel nem tudom ezeket a dolgokat megosztani mostanában.

Amit pedig neked tanácsolok, az minden depressziós, vagy lehangolt ember problémáira egy sablon szöveg, de csak ez a hatásos. Nem kell ide doki meg gyógyszer, nem is érnek semmit. Hogy miért nem teszem én is ezt? Mert rohadtul nem egyszerű. Kezd az egészet azzal, hogy jelentkezz át egy másik szakra, vagy gondold el miért is jelentkeztél oda ahova. Hidd el, ha ott hagynád(tapasztalatból beszélek) utána nagyon megbánnád, csak most látod olyannak amilyen. Gondold el, ha elvégzed, nem egy semmirekellő alak leszel, aki max elmegy gyárba dolgozni és napról napra kell élnie. Hanem a szakmádban fogsz dolgozni, amit te választottál. Kemény, most utálod, de ennek is megvannak az úgymond szépségei. Egy idő után majd fejlődni akarsz, könyveket olvasni és jó lenni benne. Vagy legalábbis törekedj arra, még ha nem is 100%-osan fog menni. A barátok kapcsán annyit tudok ajánlani, hogy magadba kell látnod. Ha nem vagy az a barátkozós típus, akkor ne akarj egyből 100 barátot, legyen 2-3, de az olyan. A minőség számít. Ha egyetemista vagy biztos szoktak lenni bulik vagy házibulik, akármik, fogd meg azt az egy barátodat és menjetek el, még ha rosszul is érzed magad az egésztől. Hidd el a kényszer nagy úr, csak így lehet feloldódni. Persze ezek minden nehéz dolgok, pl. én mostanában beérem annyival, hogy ha kimegyek egyáltalán sétálok egy nagyot a városba és csak lesem az épületeket vagy akármit. Vagy elmegyek egy körre bringázni, esetleg lefutok a pályán 1-2 kört, csak hogy ne otthon üljek. Igaz ez régen volt igaz rám, mostanában egyik se megy nagyon. A párkapcsolat meg hidd el egyben a legfontosabb és a legérdektelenebb dolog. Ne ezen görcsölj, hogy nincsen, majd lesz, ha nem is holnap, lehet 1 év múlva, és ne is akarj mindenféleképpen. Hidd el az, hogy most rendbe tedd magad, az a legfontosabb, és majd ha ez megvan akkor jöhet egy barát is. Sokan azt mondják, hogy jaj nincs barátom, vagy szakítottunk és depressziós vagyok. Ez a legnagyobb hülyeség, a depresszió ennél egy sokkal rosszabb, fájdalmasabb dolog. Tudom, abba élek, akármennyire is nehéz magamnak bevallani. A legjobb egy nagy fordulatot venni, ha úgy érzed nyom a mellkasod, rajtad van a sírás vagy csak elkezdesz gondolkodni a szarságokon, menj ki a szabadba és sétálj pár kör. Vagy húzz el olyan helyre, ahol emberek vannak, még egy könyvtár is jó erre a célra. És gondolj arra, hogy nem akarsz még egy évet így lehúzni, ahogy most vagy az isten verje meg.

Lehet hülyeségeket írtam, meg össze vissza, de hát kavarog a fejem.

Már megint itt vagy, te 53%-os patkányka?

Tegnap is osztotta az észt, ne foglalkozzatok vele! Arra se érdemes, hogy oxigén legyen körülötte! Volt már k.rva is, lopott is, egy bűnöző kis csicska.

( http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..

Kedves Kérdező! Mindenképpen keress föl egy pszichológust vagy valami hasonló problémákkal küzdő emberekkel ismerkedj meg fórumokon! Ha van valaki, akivel tudsz beszélni ezekről az érzésekről, sokkal jobb lesz, hidd el!

Sokat segítene rajtad, ha a saját szemeddel látnál igen nehéz helyzetben lévő embereket, akik ennek ellenére képesek hatalmas lelkierővel felülkerekedni a bajokon.

Keress fel -és akár ajánld fel önkéntes segítségedet-, fogyatékos otthonokat, ahol értelmi, mozgás- és egyéb fogyatékkal élők laknak.

Vagy onkológiai osztályt, ahol a menthetetlen betegek fekszenek, és egy-egy jó szó, mosoly könnyebbé teszi a napjukat.

Hidd el lélekemelő másokon segíteni, egyúttal elterelődik az ember figyelme a saját nyomorúságáról!

Hogy van remeny, az egeszen biztos.

Szerintem egy "rossz korben" lehetsz benne. Nincs igazan onbizalmad, a viselkedeseddel ezt palastolni probalod, ami nem egy szimpatikus viselkedes, csokken az onbizalmad.....

A lenyeg az, hogy ki kene kerulni ebbol a rossz korbol. Es az egyedul nagyon nehez. Es pont a korulmenyek miatt nehez igazi (segito) tarsat talalni.

En megiscsak azt ajanlanam, hogy kerj az orvostol valami antidepressziv gyogyszert. Ha megnyugodtal, probalj olyan helyekre menni, ahol uj ismerosokre tehetsz szert.

Es a kulcs: ERDEKLODJ az emberek irant. Kerdezd, beszeltesd oket. Emlekezz arra amit mondtak, es gondolkozz, hogy TE tudsz-e segiteni nekik.

Ha megerzik a belso nyugalmadat es az erdeklodesedet, szimpatikusnak fognak talalni, es elindul a "jo kor".

Depresszió, levertség?

Az orbáncfű segít a depresszió és levertség kezelésében

www.remotiv.hu