Hogyan lehetnék megint a régi én? Tönkrement volna az életem, valóban egy filmtől?!

Sziasztok! Kezdek egy bemutatkozással. 13 éves vagyok, jelenleg 7. osztályt végeztem, fiú vagyok. Idén szeptemberben töltöm a 14. életévemet, átlagos családi körülmények közt élek, ami azt illeti mióta eszemet tudom teljesen egészséges vagyok/voltam. Mindaddig amíg tavaly, decemberben vetítésre nem került Iskola keretében egy film ami jelentősen hatott rám rossz irányba. A film műfaja dráma volt. A film története lényegében arról szólt, hogy jött egy új gyerek érkezett az iskolába és nem tudott beilleszkedni megfelelőlen, folyamatosan verték, kínozták, cikizték, majd a kínzó felek egyike melléállt mondhatni átpártolt hozzá megaláztatások sorai után. Ezek a megaláztatások nagyon kegyetlenek voltak, megnyilvánultak olyan formában is, mint pl. nemi erőszak. Egy nap elege lett mind2 gyereknek nem tűrtek tovább majd bementek fegyverrel az iskolába, és mindenkit képkockáról vetítve megmutatták ahogy fegyverrel lelőnek, brutális módon agyon lövöldöznek diákokat, majd a film végén elhatározták h fejbe lövik magukat, illetve az egyik gyerek nem lőtte magát fejbe és ő túlélte. Nem is lett volna gond, hogy én ezt a filmet látom, csak osztálytársaimmal néztem egy teremben a filmet, és rájátszottam egy picit ugye, (különösebb képen nem érintett akkor még meg a film) sűrű levegővétellel bizonyos jeleneteknél. (Nem nagyon tudom nézni a kegyetlenségeket) De annyira beletudtam magam élni (Nem egyedüli vagyok) sajnos, hogy rettegtem utána. Pedig nem vagyok félős típus vagyis nem VOLTAM. Gyakorlatilag nem tudtam feldolgozni 1-2 hétig utána talán egy hónapig sem, olyan formában, megemlítve, hogy nem tudok másra gondolni csak rossz jelenetekre. 1-2 hónap múlva már el is múlt ez az egész, csak hogy elkövettem egy baklépést. Míg küzdöttem a problémával Rákerestem interneten félelmemben a problémára, úgy megfogalmazván, hogy visszatérő kényszeres negatív gondolatok leküzdése. Nagyon sok ideig azt gondoltam kényszerbeteg vagyok mert kényszergondolatként jött nekem ez az egész. Utána olvastam akkor, hogy egy kényszerbetegnek milyen gondolatai vannak.. Megtaláltam a felsorolás közt, hogy családon belüli személlyel szemben elkövetett obszcén viselkedés, bántalmazás. Én egyből elkezdtem sírni, mert gondoltam ha én kényszerbeteg vagyok akkor nekem is ilyen gondolataim lesznek.:( Én még a légynek sem tudok ártani nem, hogy akármelyik családtagomért akikért minden este imádkozom. Utána elképzeltem azon nyomban, a fejemben, hogy én bántok valakit amitől depresszióba estem. Én nem tudnék olyat csinálni és mégis ilyesmi ugrik be. (Mára már nagyon kevés számban de még beugranak ezek a rossz gondolatok) Miután sikerült a depressziót leküzdeni, utána elkezdtem magamon gondolkodni, úgy éreztem kicsúszik minden a kezemből,értékes időt vesztek el, mert a hülyeségre fordítom az időm, ahelyett, hogy normálisan élhetném tovább az életem. Elkezdtem még inkább, még jobban félni, pánikolni, parázni míg nem erre is sikeresen rákerestem ki ha nem én az interneten.. Fogcsikorgatás, félelem, heves szívdobogás, verejtékezés, szorító talp érzés.. PÁNIKBETEGSÉG amit kidobott. Letudtam magamban, hogy én pánikbeteg vagyok. Ugyancsak rákerestem a tüneteire minden egyezett vele. Félelem a megőrüléstől, Félelem attól, hogy én bántok egy általam szeretett személyt, Félelem az önkontroll elvesztésétől, szédülés, fejfájás, gyengeség stb. 90% százalékban egyezett a tünetek és az általam tapasztalt dolgok összessége. Furcsállottam, hogy ennyi betegség van ami rám passzol úgymond, ezért rákerestem arra, (hátha nem valódi betegségről van szó, csak én a 13 éves fejemmel elképzelek mindent), hogy betegségek beképzelése, tünetek produkálása. Onnantól már megint csak egy új problémám volt, úgy gondoltam Hipoconder vagyok. Elbeszélgettem egy nagyon kedves tanáromról erről, kiderült ő is pánikbeteg. (lehet, hogy én is az vagyok tényleg nem tudom) És én nem akarok pánikbeteg lenni, vagy nem tudom hogy működik ez én semmilyen betegséget nem akarok elkapni, főleg nem pszichéset. Egyébként félek az okkult dolgoktól is nagyon nagy arányban, még tényleg nagyon gyerek vagyok az ilyen dolgokhoz. Félek még attól is, hogy nekem személyiségzavarom van vagy lesz valamikor, (elgondolkoztam olyan alapvető dolgokon is, ami teljesen érthető számomra. Nagyon hülyén fog most ez hangzani de például, ha leülök valahova akkor felmerül bennem a kérdés, hogy én akartam leülni vagy az agyam parancsolta? Ordító nagy hülyeségnek hangzik, mivel az agyam adja a parancsokat, rossz példa volt, felejtsük el.) Egyszerűen bennem maradt ez a félelem, ez a szorongás, gyakran a hangulatingadozás, néha talán még az ok nélküli félelem sírhatnék kis mértékben is. Úgy érzem valamit elrontottam de nem tudom mit. Hogy tudom figyelmen kívül hagyni a hülyeséget? Hisz én egy makk egészséges fiú vagyok... Nem ez a dolgom, hogy olyan dolgokba ássam magam bele 13 éves létemre ami szerintem egy felnőttnek is sok. Így nyárra szerencsére már nincsenek problémáim de továbbra is félek például attól, hogy történni fog akár egy jelentéktelen avagy jelentős dolog és megint nem fogok tudni másra gondolni csak a számomra kellemetlen dologra. Nem szeretnék az életbe többet ilyenre gondolni, elakarok felejteni mindent és tovább úgy élni ahogy előtte tettem azt. Úgy gondolom ez nagyon is reális gondolkodásmód, és sikerülhet is. De nincs elég önbizalmam, és a feszültségem továbbra is megmaradt. Mi a teendőm? Félek mások véleményétől nem is kicsit.