Ez ebben a korban normális még?
Este szoktam játszani az ágyban. Van, hogy azt képzelem, hogy mellettem a fal a férjem/barátom, vagy, hogy a plüssállatom a gyerekem. A legtöbb ilyen játékban az a közös, hogy veszélyben vagyunk és megvédjük egymást. Ezekbe a játékokban teljesen bele tudom élni magam. Volt már, hogy éjjel felébredtem, rájöttem, hogy a macimon fekszek, gyorsan odébb raktam, adtam neki egy puszit, bocsánatot kértem tőle és aludtam tovább. Ovis korom óta csinálom ezt majdnem minden este. Most már kezdem cikinek érezni, de nem tudok leszokni róla. Lehet, hogy hülyeség, de úgy képzelem, hogy élő emberek akiknek szükségük van rám. Szinte csak úgy tudok elaludni, hogy a falhoz bújok és átölelem a macim.
13/l
válasza:Hát, nem tudom, ilyet sose csináltam. Én történeteket képzelek el, ha nem tudok aludni, gondolkozok.
De én is macival alszok. Mondjuk ha úgy van, hogy utazunk vagy ilyesmi, akkor megy nélküle is, de na. :D
14/l
válasza: válasza: válasza:Ez ellen sokan tiltakoznak (mert tévesen azt képzelik, hogy ez "ciki"), de az embernek - még a felnőtteknek is - szükségük van játékra, fantáziálásra. Persze, ennek a formája idővel változik, a felnőtt inkább filmekbe, könyvekbe, vagy szerepjátékokba éli bele magát, de a lényege ugyanaz.
Probléma akkor lenne, ha ténylegesen azt hinnéd (nem csak úgy kezelnéd, hanem teljes komolysággal elhinnéd), hogy az a plüssmaci ugyanolyan élő ember, mint Te vagy én. De nálad erről szó nincs. :)
Szóval nyugodj meg, teljesen normális vagy! ;-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!