Mi történt velem? Mély depresszió?
Sajnos az életem évek óta nagyon rossz vágányon halad. Se barátok, se párkapcsolatok, valami leírhatatlanul magányos vagyok. Nincs kézzel fogható szakmám, ezáltal életcélom sem, hogy mivel szeretnék az életben foglalkozni. Jelenleg nem dolgozom. Akármibe kezdtem bele, valahogy mindig szerencsétlenül végződött.
Viszont bármennyire is magányosan tengetem az életem már évek óta, azt kell mondjam valahogy mindig letudtam foglalni magam, és ha egy jobb közegbe kerültem (munkahely) akkor tudtam vidám, mosolygós is lenni. Oké, hogy mindent egyedül csináltam, és sokszor volt az hogy munka után hazaérve elsírtam magam, de végül össze tudtam szedni magam.
2 hete kezdődött. Betöltöttem a 27. életévem, nyilván a szüleimen kívül senki nem köszöntött fel, és valahogy ekkor éreztem, értettem meg, hogy hol is állok az életben. Kudarcnak ítéltem el. Eleinte csak nagyon rossz kedvem volt, minden napos hányingerrel, majd hasmenés, étvágytalanság. 3 nappal ezelőtt életem egyik legrosszabb éjszakáját éltem át. Kiborultam és kegyetlenül elkezdtem sírni, fel s alá járkáltam a szobában kínomban, nehezen vettem a levegőt. Ez még nem is lenne olyan nagy dolog, de ekkor olyan ürességet éreztem magamban, mintha valaki meghalt volna. Tudom hülyeség, de arra emlékeztetett ez az érzés, mikor gyerekkoromban nagyapám meghalt. Épp ésszel nem tudtam felfogni, hogy nem lesz többé, nem szólhatok hozzá. Ugyan az életemben semmilyen szinten nem hatott ki, nem éltem megrázkódtatásnak, csak azért írom ezt a példát, mert biztos vagyok abban hogy mások is éreztek már ezt, ha hozzájuk közel álló személy meghalt. Nos én ugyanezt éreztem belül. Azóta zombi vagyok, csak fekszem, és úgy érzem kész vége ennyi, ebből már nem lesz kiút, leélem az életem bezárkózva, majd meghalok magányosan. Természetesen nagyon nem így szeretnék élni, valahogy mindig is élt bennem a vágy a boldog élet felé, főleg párkapcsolatot nagyon szeretnék már, majd később gyerekeket. Vagy haverokkal összejárni. De mindez számomra jelenleg elérhetetlen.
SZerintetek mi történik most velem? Hogyan mászhatnék ki ebből?
Nem szégyen segítséget kérni pszichológustól. Szerintem többrétegű a probléma, de hogy mi rakódott mire, azt szakember tudja eldönteni. Egyértelműnek tűnik, hogy magányos vagy (amit nem old fel a kapcsolatod a szüleiddel, elvégre 27 éves vagy), tudom, nagyon általános tanács, de mozdulj ki, akár egyedül is, ki tudja, kit hol ismerhetsz meg :-) Az, hogy egy adott munkahelyen jól tudod érezni magad, azt mutatja, hogy képes vagy a napos oldalon állni, tehát a helyzet nem reménytelen, makszimum csak annak látod.
Ami hasznos, hogy sportolj, amennyit tudsz. Tényleg felszabadító érzés a sport, nagyon jó irányba befolyásolja a hangulatot.
És még egyszer: nem szégyen tanácsot kérni pszichológustól. Nem kell feltétlenül terápiára is járni, tud adni életvezetési tanácsokat is, akár egyetlen alkalom során is.
Szia, én is jártam ebben a cipőben. Olyan végzettségem van amire nem volt kereslet, olyan régióban éltem, ahol kevesebb a munkalehetőség. Évekig voltam munkanélküli. Nekem 30 évesen jött el életem legrosszabb időszaka, az öngyilkosság közvetlen közelébe kerültem.
Ekkortájt találtam rá a Zsoltárok könyvére a Bibliából. Olvasás közben elismertem, amit korábban nem, hogy létezik gondviselés azok számára, akik Isten felé fordulnak, nem a vak véletlen irányítja az életünket.
E felismerés után mertem vállalkozni egy új képzésre, ugrás az ismeretlenbe alapon. Többé nem tántorít el a borúlátás, nehézségek. Tudom, ha nem adom fel és kitartok a bizonytalanság, nehézségek ellenére, Isten nem hagy magamra. Amit az ember megtehet maga, tegye meg, a többit pedig Isten titokzatos szervezése adja hozzá. Felsimerem az életemben, hogy ez működik.
Jézus is tanítja a gondviselést:
Mát.
6,31 Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?
6,32 Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.
6,33 Hanem keressétek ELŐSZÖR Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
6,34 Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.
Más nehézségeim is vannak, a saját nememhez vonzódom, ez eléggé elszigetel, magányossá tesz valamilyen szinten. Pláne h keresztényként ez a kérdés a viták kereszttüzében van. Én az egyedülállóságot választottam megoldásként.
A sok nehézség ellenére lelkileg nagyon megerősödtem, a Jézusban és Istenben való hit sok segítséget ad.
„#2 Én soha nem olvastam a bibliát, bár lehet egy próbát megérne. Az viszont, hogy templomba járjak, papokat hallgassak prédikálni nagyon messze áll tőlem, pláne a kereszténység mint olyantól a hideg futkos a hátamon.”
:)
Nem szabad fejest ugrani a Bibliába, ne az Ószövetségnél kezdd, mert elmegy az életkedved is mire eljutsz egyáltalán az Újszövetségig.
Kezdetnek János evangéliumát ajánlom és a Zsoltárok könyvét.
Nehogy félreérts a hit nem egy ész nélküli, vakbuzgó mentsvár a számomra. Kamaszkoromtól nagyon érdekelt, hogy milyen láthatatlan törvények szerint működik a világ, milyen világképet válasszak. Ha őszinte szívvel keresel - szellemi téren - találsz, erről is beszél Jézus:
„7,7 Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
7,8 Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.
ez volt az egyik igerész ami megfogott, mint akkor még csak keresőt. A másik ez:
„„11,28 Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, én megnyugosztlak titeket.
11,29 Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. „
van fenti igerészben egy jó hír és egy „rossz” hír. A jó hír, hogy Jézus hívja a szegényeket, megterheltetteket. (Egyébként mindenkit, csak a szenvedőkhöz mindig közelebb áll Isten).
A „rossz” hír, hogy senkinek, még a szenvedőknek sem jár alanyi jogon Isten segítsége, csak ha felé fordulnak. Szelídség azt jelenti, hogy jóindulatúak vagyunk az emberekkel, alázatos szívűség, hogy nem fuvalkodunk fel, nem vagyunk kevélyek.
Kell idő amíg megemészti ezt az ember. Ha a fejünket a falba verjük sincs más út :)
Érdemes elfogadni Isten kegyelmét és szabadítását, erről szól a Zsoltárok könyve.
„a kereszténység mint olyantól a hideg futkos a hátamon”
nem szabad az alapján ítélni, hogy a magukat kereszténynek mondók hogy viselkednek, vagy mi a közvélekedés - el kell olvasni az Újszövetséget, magad véleményt alkotni. (Nem kell megijedni ha sok mindent nem értessz, vagy nem tudsz befogadni belőle, akár túl keménynek tűnik. Különböző nehézségű tanítások vannak benne.)
A nehézségek és szenvedés arra is indíthatja az embert, hogy elkezdjen keresni szellemileg. Szellemi szinten megoldhatóak, meghaladhatóak ezek a dolgok. A hit hosszútűrővé tesz, tízszer annyi nehézséget el tudsz viselni mint egy nem hívő.
Igen praktikus tanítás fenti idézetből, hogy: „Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.”
Vagyis ne fessünk rémképeket a jövőnkről, mi lesz 5-10, 20 év múlva, lesz e nyugdíjunk?, stb.
Hanem az előttünk épp álló feladatokat kell megoldani, a napi kis rutin feladatokat teljesíteni. Nem kell attól félni, hogy hajléktalanok leszünk, nem lesz munkánk, hiszen Isten megmondta, hogy ezt nem hagyja! Merni kell vállalkozni és végigcsinálni ami célokat kitűzünk, nem félni és megtántorodni semmitől, mert Isten hozzárakja azt, ami az erőnket meghaladja.
Az egzisztenciális bizonytalanság nagyon megviselő tud lenni tapasztalat -, ezért ezt az életterületet rendbe kell tenni. A munkanélküliség sokban hozzájárul, hogy elszigetelődtél. Fiú vagy lány vagy egyébként?
Mit jelent az h nincs kézzel fogható szakmád? Hogy hoztad ezt össze?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!