Ha az ember a saját elvárásainak meg tud felelni az elég a lelki békéhez?

Szerintem ennél több összetevés a dolog, úgy fogalmaznék, ha eléri a belső harmóniát, az elég hozzá.

Hogy kinek mi jelenti ezt, az teljesen egyénfüggő.

A lelki békéhez szükséges, hogy elégedett vagyok magammal, cselekedeteimmel, de nem elég. Fontos megbocsátani önmagunknak is, a korábbi kellemetlen dolgainkért és érdemes megbocsátani másoknak is, akik bennünket zavartak, bántottak valamikor is vagy jelenleg is. Közben pedig az elfogadás, pozitív gondolatok gyakorlása, az egészséges életmód fenntartása is fontos a lelki béke eléréséhez, de az alapvető emberi értékek fenntartása is fontos.

Ha csak önmagamhoz igazodom, de felháborít / megvisel / kiakaszt / zavar stb. mások viselkedése, akkor az a saját lelki békénket is megzavarja.

Igazándiból nem egy főnök, nem egy másik ember / helyzet bosszant fel, idegesít bennünket, hanem mi saját magunk bosszantjuk fel saját magunkat.

Választhatok:

- hatékonyan kezelek, kommunikálok valamit, merem és ki tudom fejezni a negatív /pozitív érzéseimet, kéréseimet, véleményemet, konstruktív vagyok, ha ezek nem lehetségesek, akkor átgondolom a helyzetet, tudok változtatni, esetleg bocsánatot kérni, elfogadom a reális döntést, vagy változtatok a munkakörülményeimen.

- ellenállok, bosszankodom, azt mondom X idegesített fel (holott én idegesítettem magam fel), destruktív kommunikációt folytatok, magamba fojtom a főnök dühét, majd otthon leordítom a párom fejét, kiadva a feszültségemet, a főnökömre kenve az ingerlékenységem eredetét vagy pszichoszomatikus betegséget idézek elő magamban vagy meghunyászkodom, magamba fojtom a bánatom / feszültségemet stb.

Az attól függ, hogy milyenek azok az elvárások és tényleg sajátok-e... mert a kicsi kortól belénk plántált elvárások rendesen tudnak torzítani. Ha valakinek a szülei maximalisták voltak, soha nem voltak elégedettek semmilyen teljesítménnyel, akkor az illető magával szemben is irracionális elvárásokat támaszt, és soha nem képes elérni az elégedettség szintjét. Ezért fontos elkülöníteni az ÉN-t a különféle korlátozó hiedelmektől.

Emellett pedig a lelki békéhez elengedhetetlen a megbocsátás, megengedés: hogy akkor se ostorozzam magam, ha éppen nem tudok megfelelni a saját elvárásaimnak sem. Mert ilyen is van.