Mi az, amit mindenképpen szeretnétek, ha a "kívülállók" tudnának a mentális betegségekről?

Azt mondanám el depressziósként, hogy vigyázzanak az önjelölt "gyógyítókkal".

Akik esküdöznek, hogy sportolj, járj társaságba stb.

Ez rosszkedvre és nem depresszióra hatásos!

A depressziós mélyponton lévő embernek még a lét is fáj, nemhogy sportoljon!!!

Elmondanám, hogy Magyarországon depressziósnak lenni szégyen és bűn a társadalom többségének szemében, a betegre úgy gondolnak, mint aki bolond.

Több válaszban is megfogalmazódott részben a véleményem, de azért megosztanám a gondolataimat. Amúgy én depressziós vagyok, szociális fóbiám, személyiségzavarom van. Gyakran gondolok öngyilkosságra, volt kísérletem is.

Én a következőket mondanám el egy kívülállónak, mondjuk a depresszióról (bár szerintem ezt csak azok értik meg, akik benne vannak; nekem még a saját családom sem érti, hogy miért vagyok ilyen)

1. Egyrészt manapság egy depressziósra úgy néznek, mint egy leprásra. Lenézik, kiröhögik, szánalmasnak tartják. Általában azt mondják rá, hogy lusta, meg elhagyja magát, nem értik meg, hogy ez egy betegség, amiről az illető nagyon sokszor nem tehet.

2. Az élet minden területén hátránnyal indul, nehezebben talál párt, nehezen vagy egyáltalán nem tud elhelyezkedni, sőt apróbb napi teendők is néha nehézségeket okoznak neki.

3. Önbizalomhiányos, nem látja az élet értelmét, feleslegesnek érzi magát, nincs kitartása, zárkózott, visszahúzodó.

4. Fizikai tünetek: fogyás, fáradtság ok nélkül stb.

5. Súlyosabb esetben öngyilkossági gondolatok, kísérletek, vagy sikeres öngyilkosság

Egyelőre ennyi jut eszembe...

Hosszú ideje járok havonta a gondozóba most már csak gyógyszert íratni. Soha sem érdekelt igazán miként vélekednek az én depressziómról. Úgy véltem én kezeltetem magam tehát előbbre tartok mint aki esetleg nem is tud róla és ebben szenved és alkohollal vagy más módon kezeli vagy csak terheli a környezetét. Értetlenséget lépten nyomon tapasztalok még a szűk környezetemben is mikor megkérdezik hogy mikor megyek a gyogyóba.

A betegség, nembetegség vita évek óta tart a mentális problémák területén mivel egy súlyos depressziósnál ha a boncasztalra kerül anatómiai elváltozás nem mutatható ki.

Az hogy önkezével vagy egyéb módon halt meg és súlyos depressziós volt az igazolt tény. A pszichiátria amely a lélek gyógyítására szakosodott sokszor összekeveredik az ideggyógyászattal vagy a neurológiai diagnosztizálással.A psziché(lélek)az kissé bonyolultabb és kemikáliával csak tünetileg kezelhető.

Persze nem súlyos depresszióval...

Előző voltam...

A vagdosásról annyit, hogy kétfelől is meg lehet közelíteni a miértjét. Az egyik a szervezet adrenalinszintje, a másik viszont az, hogy az elvesztett vér helyére friss vért termel a szervezet. Az orvosi piócás, és az érvágásos gyógyításnak is ez volt a lényege. Csak hát a modern orvoslás kikiáltotta sarlatánságnak, mert az ily módon gyógyuló embernek nem lehet eladni drága gyógyszereket.

De a természet az továbbra is ismeri és alkalmazza is. Mert a friss vér oxigénfelvevő és szállítóképessége nagymértékben megnő, tehát tudat alatt érzi a beteg hogy neki ez jó, és azért csinálja.