Szerintetek mit értünk az ábrándozás, illetve álmodozás szavak alatt?
Mindenkinek mást.
Nekem rossz életem volt,szörnyű gyerekkorom,fiatalkorom,szüleim tehettek róla,nem törődtek velünk,sosem próbálkoztak hogy jobb legyen a gyerekeiknek.Anyu alkolista,de zúgivó,tehát itthon iszik,titkoljuk úgy 2-3 éves korom óta,csak főz,jó sok szemetet csinál amit én takarítottam mindig el,apu meg nem erős ember.
Így nekem az ábrándozas hogyha látok filmet,sorozatot akkor beleképzelem magam,de külső és belső tulajdonságaim feljavítom,ott olyan lehetek amilyen akarok.Elképzelem milyen lenne ha gyerek lehetnék újra.De ezek 5 perces ábrándok.
Meg ábrándozok hogy mi lenne ha a lottót megnyerném.
Az ábrándozás is olyan része az ember életének, ami egy adott határig fontos szerepet tölt be, ennek túlzása már csak gondot jelenthet az ember lelkében.
Természetesen mindenkinek mást, egy jó példaként egy ambiciózus embernek ragyogó dolgokat jelent, viszont egy semmirekellő de hiú emberre csak lélek-sorvasztóan hat.
Önmagában az a tudatállapot, amikor az ember kiszakad a jelen és múltbeli valóságából, amivel lehetővé teszi, hogy újra gondolja az életét, gondolatban olyan fény vigyen bele, amit korábbi helyzeteiben elképzelni sem bírt, majd ha lehetséges, kövesse azokat a gondolatokat, hogy értelmet nyerhessenek.
Viszont van akinek örökösen és célszerűen csak érzelmi szabályozást jelenti. Mindig próbál egy megfoghatatlan biztonság érzetet nyújtani az ember lelkének, amikor álmodozik, könnyen megnyugszik/felvidul, vagy akár extázisba kerül, még akkor is, ha a valós helyzeteiben ez nem könnyű. Bár ez hosszú távon nem egy tartós örömforrás, amire előbb-utóbb rájön, és már egyre kevésbé hatnak rá az álmok, mint pillanatnyi valóság-menekítő villanásképek.
És olyankor talán megpróbálja tervekkel összeszőni a maradék reménnyel kecsegtető álom darabokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!