Miért van az, hogy már egy ideje nem érzem, hogy mi a jó döntés vagy a rossz döntés, csak a kockázatokat látom?

Valahogy nem merek élni. Teljesen kiveszett belőlem az a gyerekkori, természetes képesség, hogy egyszerűen csináljam, ami jól esik, vagányul, aggályok nélkül, hogy csak sodródjak az élettel és jól érezzem magam. Képtelen vagyok rá. Állandóan azon gondolkodok, hogy kit bántok meg, mit gondolnak rólam, mit kéne tennem mások szerint, mennyire helyes, amit csinálok, mennyire ártok vagy használok magamnak, stb. Nem bírok egyszerűen csak _lenni_, kikapcsolni. Pl. volt egy lány, aki elsőre tetszett, nagyon kedves volt velem, de valahogy bepánikoltam, amikor közelebb kerültünk, és onnantól kezdve nem tudtam közel engedni magamhoz. Most már nincs köztünk semmi, pedig szeretett. Az az igazság, hogy én nem tudom, hogy mikor vagyok szerelmes. Már egy ideje nem éreztem ilyesmit. Megértettem, hogy ritkán kölcsönös és még ritkábban megszerezhető, akit kinézek. Csak a boldogtalanságot érzem, folyamatosan. Néha egész jól elvagyok, de akkor is maximum a nulla értéken vagy egy kicsit fölötte van a hangulatom, sose pluszban. Sosem érzem azt, hogy "na, most minden rendben van, most aztán igazán élek". Valamikor kisgyerekként éreztem utoljára ilyet. Amióta elkezdtem kamaszodni, folyamatos szorongás az életem. Most már huszonéves vagyok, és teljesen életképtelennek érzem magam. Szeretnék néha eltűnni a világból, elsüllyedni a földbe, hogy ne érezzek semmit. Rettenetesen erősen tudom megélni az önutálatot és a bűntudatot, és állandóan előfordul, hogy egy nagy döntés előtt állva bepánikolok, mert annyira az agyamra megy a döntés súlya, egyszerűen megbénulok, és amikor halogatok és kicsúszik a kezemből a döntés, akkor borzasztó erősen elkezdem érezni a bűntudatot és a szégyent, és elkezdem utálni magam. Méltatlanul bánok magammal is és azokkal is, akik szeretnek. Hogy mást ne mondjak, itt volt ez a lány. Talán életemben nem találok hozzá hasonlót, mert nem csak bájos volt és ragaszkodó, hanem bölcs is. De úgy éreztem, nem állok rá készen, nem bírok neki szerelmet nyújtani. Kérdés, hogy akkor ez mikor lesz más. Vagy sose lesz másképp?