Teljesen üresnek érzem magam, orvoshoz kéne fordulnom?

Alig érdekel valami, nem izgatnak a világ és az emberek dolgai, szinte semmiről sincs véleményem... Az érzelmi világom két részből áll, vagy feszült vagyok, vagy nyugodt. Nem tud semmi izgalomba hozni (jó értelemben), nem vágyok semmire, vagy ha igen, pillanatok alatt elengedem a dolgot, nem vagyok ideges, vagy ha igen, másodpercek alatt eljutok odáig, hogy felesleges így éreznem. Ma anyukám felidegesített, de mire felvettem a papucsom, hogy lemenjek hozzá és a szemébe mondjam, elmúlt az egész és nem is értettem mi akartam előtte. Van néhány dolog ami érdekel (eleinte már-már megszállottan), de egyáltalán nem vágyok arra, hogy valami újat alkossak a témában, diskuráljak, vagy vitázzak róla valakivel. Tökéletesen megelégszem azzal, hogy elolvasom a már meglévő információt és elmélkedek rajta magamban. Ezen kívül azt veszem észre, hogy mostanában már ezek a dolgok sem váltanak ki belőlem különösebb érzéseket. Képtelen vagyok rávenni magam, hogy bármit is tegyek a hobbimért az olvasáson kívül. Nem értem ezt az egész életet, hogy miért güriznek és szenvednek ennyit az emberek olyan dolgokért ami nekem csak nyűg és tök unalmas. Igazából a legtöbb emberi dolog hidegen hagy (párkapcsolat, buli, gyerek, házasság, barátok stb). Ennek ellenére amikor nem a problémáimon gondolkozom akkor egy vidám, pozitív lány vagyok és nem akarok megváltozni. Az zavar, hogy minden ember körülöttem más, és hogy így nem jutok előre mert szó szerint 0 motivációm van, minden csak nyűg. Azt hittem, hogy az egyetemen majd talán jobb lesz, de igazából semmi sem változott. Bejárok, nem érzem magam rosszul, van pár ember akivel jóban vagyok és tényleg kedvesek, de ahogy hazajöttem, máris hatalmas nyűg, hogy foglalkoznom kell az egésszel.

Gondoltam arra, hogy azért vagyok ilyen, mert:

a, nagyon rossz alvási és étkezési szokásaim vannak, de egy csomóan sokkal rosszabbul élnek és mégsincs ilyen bajuk

b, meghalt a kutyám aki nagyon fontos volt, de igazából már előtte is ilyen voltam, sőt őt is elhanyagoltam, annak ellenére, hogy szerettem

c, évek óta fogamzásgátlót szedek, de igaz, hogy mostanában rosszabbak lettek a "tünetek", viszont már jóval a gyógyszer előtt jelentek meg....

Már lassan a saját életem unom. De ha egyszer semmi más sem izgat vagy vonz?? Ennek ellenére kényszerítsem magam végig a szokásos emberi dolgokon minden nap? El nem tudom képzelni, hogy ha kényszerből megcsinálom azt ami untat és szenvedés, attól hogy lesz nekem jobb. Legszívesebben egész nap csak ellennék a saját fejemben. Orvoshoz kéne mennem? Mégis mit tudna velem csinálni?