Anyám feledékeny. 50 éves. Legalábbis azt szokta elfelejteni, hogy mit hová tett és ebből azt hozza ki, hogy apám vette el. Mitől lehet?
Agyérelmeszesedés.
A betegség jelemzője, hogy sokszor a beteg teljesen tiszta - aztán vannak időszakok, amikor semmiről sem tud, és ilyenkor pakol, rendezkedik, stb. Utána nem emlékszik semmire, ezért az a képzet alakul ki benne, hogy mindenki összeesküdött ellene, és ellopják, elpakolják a holmijait.
Általában a magas vérnyomással jár együtt - tehát MINDENKÉPPEN orvos kell!!! Hacsak nem akar még egy agyvérzést is.
Ha nem kezelik, akkor a 'tiszta' időszakok egyre rövidebbek, míg a 'kábult' időszakok egyre sűrűbben és hosszabb ideig fognak tartani.
figyelj, ez egy nagyon súlyos betegség kezdete.
szegény nagypapim is iylen volt. az elején. igaz, ő már 75éves volt. de amikor már teljesen meg volt kattanva, akkor majdnem megütötte szegény nagyikámat. egyébként pedig sosem volt agresszív ember, nagyon szerette a családját, és sosem bántott volna senkit...
az elején folyton elhagyta a kulcsokat (azóta nem találtuk meg), mindenre, amit nem talált, azt mondta, h idegenek jártak a házban, és elvitték... a végén már alig volt tiszta pillanata, össze-vissza beszélt, összefüggéstelenül...
50évesen ez még nagyon korai, de sajnos tényleg el kell vinni orvoshoz...
és nem szeretnék szemét lenni, de azt kell hogy mondjam (mivel végignéztem szegény papim "hanyatlását") hogy ezt nem lehet megállítani. max lassítani...
tudom, nehéz ezzel szembesülni, én is csak akkor hittem el, mikor már késő volt... :(((((
adja isten, h ne legyen igazam, de ha mégis így lenne, akkor komolyan mondom, h készülj fel a legrosszabbra. tapasztalatból mondom, nem csak nagy szavakkal riogatlak...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!