Miért hagynak magamra az úgynevezett "barátaim" a legnagyobb szükségkor?

Szia!

Habár nekem is voltak barátaim, akiket félre ismertem, őket nem ismertem 13 éve. Van 2 barátom gyerekkorom óta és ha velük veszekszem is néha, attól még barátok maradunk. Viszont volt már pár barátságom, ami kihűlt, vagy rájöttem hogy félreismertem az embert. Az egyik barátnőm (mert lány vagyok, úgyhogy barátnőim vannak) visszafogottnak tűnt elsőre és nem is volt szimpatikus, de aztán egy közös barátunk révén megismerkedtünk. Kb 2-3 évig voltunk barátnők, mikor elkezdett idegesítővé válni a viselkedése. Ebbe nem mennék bele, de furcsáltam, hogy nem vettem ezt észre 2 évig. Tudom 13 év sokkal több. Az egyetlen tanácsom, hogy próbáld megbeszélni ezt vele. Nehéz, nagyon nehéz elveszíteni a barátokat. Gondold végig, hogy te meg változtál-e, vagy a barátodból mi váltotta ki ezt a viselkedést.De ha hosszantartóan bunkó és nemtörődöm marad, akkor érdemes kerülnöd a társaságát. Nem értek nagyon az emberi lélekhez sajnos. Ezt azonban érdemes más barátaiddal, esetleg a közös ismerőseitekkel is megbeszélned, ők biztos többet tudnak mondani mint én, egy idegen.

Habár tudom, ez nem a fiúk erőssége, de az ilyen helyzeteket meg kell beszélni egymással és másokkal is.

Remélem tudtam valami értelmeset mondani. Kívánom hogy simuljon el minden feszültség a barátságotokban!

„Minden időben szeret, aki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.” (Péld 17, 17)

Lehet hogy nem is igazi barát. Sajnos.

Hát nem lehet valami jófej ember, ha anyádat szidja és lekoptat.

Viszont az is lehet, hogy megijedt tőled és csak így tud lekoptatni, mert fél attól, hogy ha szemtől szemben mondja meg neked, hogy elege lett belőled, akkor bántani fogod. Én is be lennék sz.rva, ha valaki a telefonját vágná a földhöz csak azért mert nemet mondok neki valamire... Az ilyen emberekből azt is kinézem, hogy ököllel jönnének nekem, ha konfliktusba keveredünk.