Valaki meg tudja mondani van-e mentális problémám, és ha van mi az?
Körülbelül 3-4 éve kezdődött, hogy valami szokatlant kezdtem érezni a gondolkodásmódomban. Sosem voltam egy átlagos gyerek, visszahúzódónak és merengőnek gondoltam magam, és gondolom magam most is. Talán fontos lehet az esetemnél, hogy kisgyerekként a családban és az iskolában is fizikailag bántalmaztak. Édesapám 6 éves koromban elhunyt. Középiskolás koromban kezdtem kicsit kibontakozni, nyitottnak lenni, de ezzel egyidőben kezdtem kihasználni az embereket saját céljaimra.
Nem igazán éreztem / érzek senki iránt empátiát. Legfőképpen anyukám iránt nem. Valamiért gyűlölöm őt és minden percben a halálát kívánnám, pedig egyáltalán nem rosszindulatú vagy alkoholista, sőt jól is nevelt engem és az öcsém, annak ellenére, hogy néha megvert. És nem csak őt szeretném megölni. Egyszerűen akire egy kcsit is megharagszom, rögtön meg tudnám ölni. Ezt ne úgy értsétek, hogy, mint az emberek többsége, hogy "ú de megölnélek" hanem konkrétan elképzelem a megkínzásukat, szenvedésüket. Viszont egyáltalán nem vagyok erőszakos ember. A legborzasztóbb az, ha olyan valaki idegesít fel akit szeretek vagy szerettem. (Pl első barátnőm) mert őket még nagyobb szenvedésnek tenném ki. A pláne, hogy miután elképzeltem hogy megölöm őket, határtalan boldogságot érzek, ami csak úgy lehetne jobb, ha a haláluk valóban megtörténne. Nem tudom miért van ez, de elszomorít hogy ettől érezném boldognak magam.
Másik gondolkodásbeli problémám az (én úgy nevezem istenkomplexusom). Úgy érzem több vagyok másoknál. Tudom hogy más is érez felsőbbrendűséget, de én ténylegesen magamat Isteni rangra emelem. (Nem azt képzelem, hogy én vagyok a keresztény Isten, (nem is hiszek benne)) A többi embert pedig egyszerűen féregnek tekintem. Ugyanolyannak látok mindenkit, csak magamat másnak, jobbnak. Ezért próbálom megváltoztatni az embereket, környezetemet, de csak elutasítást kapok, és azt hogy "KÜLÖNLEGES egyéniség" vagyok. Ennek örülök i, hogy ilyennek tartanak, de legbelül többet akarok, végtelen hatalmat, irányítást a többi ember felett.
Több furcsaságom is van még de szerintem ezek a legsúlyosabbak. Nagyon szeretném ha valaki felvilágosítana, tanácsot adna( Értelmeset). Forduljak esetleg orvoshoz? 19/F
Nárcizmus?
Amúgy ja, jó lenne orvoshoz fordulni. Ez hogy elgondolkodtál ezen, és változtatni akarsz rajta, már félsiker.
2-es válaszoló vagyok,
igen, nekem is rögtön a nárcisztikus személyiségzavar ugrott be erről. Valaki írta itt a pszichopátiát (ami hivatalosan antiszociális/disszociális személyiségzavar), ahhoz azért egy picivel több kell. De persze neten keresztül nem szabad diagnosztizálni :)
A személyiségzavarok amúgy többnyire pszichoterápiában kezelhetőek, szóval ha mész a háziorvoshoz, megkérdezhetnéd, hogy ismer-e terapeutát, aki kifejezetten ilyesmikkel foglalkozik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!