Azt hiszem, valami nem stimmel velem. Vannak emberek akik így éreznek?

Miért gondolod, hogy mindenki megutálna? Nekem se volt túl ragyogó kamaszkorom és féltem segítséget kérni, de azt tapasztaltam, hogy amint megtettem, az emberek tényleg segíteni akartak és nem elpártoltak mellőlem. Nem leszel utálat tárgya attól, mert vannak problémáid. Mindenkinek vannak és meglehetősen sokfélék lehetnek. Van olyan, hogy egy fiatalon is túlnőnek a mentális bajok, ez nem gyengeség, még ha te esetleg annak is érzed. Tudom, nehéz nem úgy érezni, ismerem. Nap mint nap megélem. de attól hogy gondjaid vannak a normális emberek (értsd nem kőbunkók, akikre az idődet se kéne pazarolni) nem néznek ki. Rengeteg tini van aki karcolja magát, rengetegen nyomják el magukban a szenvedésüket, fájdalmukat, de az nem megoldás. Akkor még évek múlva is ugyanígy lesz. A megoldás az, ha megpróbálsz tenni valamit. És a tenni alatt még véletlenül sem az öngyilkosságot értem, mert az egy nagyon súlyos és végleges "megoldás" ami után ki tudja mi következik... Amíg élsz, addig viszont van lehetőséged változtatni, kaphatsz segítséget és ki is törhetsz.

Én sem nagyon akartam és akarom megvitatni anyámmal és gyűlölöm, hogy annyi éven át emiatt szenvedtem segítség nélkül. Pedig ezt az ő érdekét se szolgálta. Anyudnak talán rossz lenne szembesülni azzal, hogy bajok vannak veled, de sokkal jobban fájna neki, ha tudná, hogy azért nem szólsz neki, mert nem bízol benne, félsz tőle. Abból hogy nem enged egyedül mászkálni én arra következtetek hogy nagyon félt téged, azaz nagyon szeret. Azt szeretné hogy jól legyél. Talán elsőre tényleg felpofozna, nem ismerhetem a személyiségét, de utána, amikor leülepedett benne az egész, akkor biztos segíteni akarna neked. Nem volna jobb, ha valaki állna melletted? Akár ő, akár más. Hidd el, sokat számít. Én tudom. Már az is sokat számít, amikor szembesülsz vele, hogy valaki elfogad úgyis, ahogy vagy, a hibáiddal, problémáiddal együtt. A legtöbb segítséget és valódi kiutat pedig egy szakember adhat, de csakis akkor, ha egy hullámhosszon vagytok és együtt tudsz működni vele. Ehhez van hogy többhöz is el kell menni.

Mindenesetre talán a világ ocsmány és tele van kegyetlen és szomorú dolgokkal, de ez nem jelenti hogy az összes benne élő ember ilyen. Kérhetsz és kaphatsz segítséget. Például az én tanáraim, amikor szembesültek azzal, hogy komoly problémáim vannak, nem utáltak meg, vagy vetettek meg, hisz érett felnőttek, tudják, hogy ez bárkivel előfordulhat. Támogattak engem, segítettek nekem és olykor még kivételeztek is velem, mert tudták, hogy mi van. Enélkül nem is tudom hogy éltem volna túl a gimit.

Pszichológushoz fordulni pedig nem szégyen, nem jelenti hogy bolond vagy. Ezt lassanként talán a köztudat is felfogja. Én úgy tudom hogy ma már azért a kamaszok körében is egyre elterjedtebb, hogy szakemberhez mennek, ettől nem lesznek "kattantak". Plusz a pszichológus semmit nem mondhat rólad másoknak, köti a titoktartás. Legfeljebb a szülővel szokott némelyik összedolgozni.