Aggódom az unokámért! 12 éves, rémtörténetet hallott és azóta nem tud aludni. Mit tehetek, hova fordulhatok segítségért?

Biztos, hogy erre a rémtörténetre vezethető vissza ez az egész viselkedés? Mesél az álmairól, a félelmeiről valakinek a környezetében?

Nem hinném, hogy egy kitalált történet (már amennyiben kitalált, és nem valami horrorisztikus esemény esett meg egy ismerőssel, baráttal) önmagában súlyos következményekhez vezetne, amely pszichológust igényel. Ilyen esetekben elég lehet egy támogató, megértő családtag is, aki megnyugtatja a zaklatott pillanataiban, hogy nincs mitől tartania, mert nem valós dologról van szó.

Én nem vinném az éppen serdülő gyerekemet pszichológushoz ennyi miatt, hacsak ez ténylegesen meg nem mutatkozik a mindennapi teljesítményében. Odafigyeléssel, kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolattal egy családtag könnyen kiderítheti, hogy valóban ennyi áll-e az álmatlanság mögött, vagy esetleg más is nyomasztja.

Annak idején, nagyjából tízévesen láttam egy horrorfilmet, amit követően egy-két hétig rettegtem egyedül aludni a saját szobámban, és helyette édesanyámmal aludtam, majd elmúltak a rémálmaim. Elképzeltem, hogyha lelóg az ágy végén a lábam vagy csak nincs betakarva, valami majd elkapja. Persze, a félelmeim valótlanok voltak, és erre idővel rájöttem, illetve az segített, hogy a takaró "védelmébe" rejtettem a lábaim. És sokat segített, hogy több családtagom igyekezett meggyőzni az alaptalanságukról.

Beszéljenek vele, meg lehet találni a közös hangot, ki kell deríteni, hogy más is aggasztja-e. Biztosítsák, hogy alaptalanok a félelmei, hogy van kihez fordulnia bizalommal, ha tart valamitől.

Az iskolapszichológus a véleményét körülbelül a hajára kenheti, nem túl segítőkész és barátságos.

Én sem hiszem, hogy ez csak ettől a rémtörténettől lenne.

A kis unoka nem szokott számítógépes játékokkal játszani, vagy erőszakos (felnőtt) filmeket nézni, esetleg titokban?

Mert ezek a tünetek inkább ilyesmikre vezethetőek vissza, semmint egy beszédben elhangzó rémtörténetre.