Ha valaki általános és középiskolában végig jó tanuló, versenyeket nyer, de aztán évekig nem tanul, akkor elbutulhat egy idő után?

Mert középsuliban nagyon jól tanultam, de valahogy a magánéletemben nem találtam meg önmagam, mindenféle lelki problémáim lettek, és a végén olyan motiválatlan lettem, hogy már alig tanultam. Így is ötös lett minden érettségim, de sokkal jobb is lehettem volna, mert pl. nem is érettségiztem olyanból, ami pedig tökre érdekelt. Valahogy eljött egy pont, amikor értelmetlennek láttam az egészet, mert mellette nem tudtam boldog lenni, nem voltam egy társaság része, és így elhagytam magam. Testileg is. Aztán képtelen voltam eldönteni, hova tanuljak tovább, és jelenleg, 2 évvel később is még ugrálok ide-oda, nem találom a helyem. Mindig azzal nyugtatom magam, hogyha valamiben egyszer odateszem magam, akkor kiemelkedő leszek, de félek elkezdeni bármit is. És nem csak a tanulás vagy a sport terén, hanem olyan dolgokat is, minthogy rendet tenni a szobámban, minden nap fogat mosni, tisztálkodni... rendszeresen előfordult, hogy kijelöltem magamnak egy tervet és nem tartottam hozzá magam. Mindig feladtam. Pedig úgy éreztem mindig, hogy az egyetemen én leszek majd, aki a leginkább kibontakozik, hogy a versenyeket, TDK-t, szakkolit nekem találták ki. De ebből még semmit nem valósítottam meg, mert egy olyan helyzetbe hoztam magam, hogy most nem azt tanulom, amit szeretek, és így nem látom az egésznek értelmét és nem is csinálok semmit. Csak az a fura, hogy az odáig OK, hogy dacból és a dolog értelmetlen mivolta miatt nem tanulok, de az az érdekes, hogy helyette se csinálok semmi olyat, ami érdekel! Mert van olyan téma, aminek az irányába tovább akarok tanulni, de azzal se foglalkozom. Valamiért most nem érdekel az egész. Igazából a szívem mélyén kapcsolatra és barátokra, közösségi élményekre vágyom. De ezügyben se lépek igazából semmit, mert valahogy úgy érzem, mindig csalódok.

Mi történik igazából velem? Talpra fogok még ebből állni? Úgy érzem, tehetséges vagyok, és ezt nem a nagyképűség mondatja velem - dicséretek, OKTV-helyezések és viszonylag kevés tanulás mellett jó jegyek a tanúim rá. De most valahogy leeresztettem, és közben végignézem, ahogy hozzám képest kevésbé erős képességű emberek, köztük a legtöbben nálam évekkel fiatalabbak, csupa fényes eredményt tudhatnak magukénak, és olyan dolgokat érnek el, amikre én vágyok. Frusztrációt és zavarodottságot érzek. Rettegek a gondolattól, hogy nem bontakoztatom ki a tehetségemet és eltűnök a süllyesztőben. Magammal kapcsolatban semmitől nem félek annyira, mint annak a lehetőségétől, hogy nem hozom elő mindazt, ami bennem van, és úgy tűnök el, hogy a világ sose tudja meg, mi lehettem volna. Azt hiszem, a kudarcoktól rettegek.

Mi hozna helyre? Érti ezt valaki?