Valaki megtudná mondani hogy miért történik ez velem?

Nem is tudom hogy hol kezdjem de elég hosszú lesz az biztos. Kb egy éve durva szorongással és pánikbetegséggel küzdöttem. Sokat bántottak ok nélkül a suliban leginkább a külsőmmel. Eléggé jól tanultam de a felvételi miatt muszáj is volt. Mindig tanulás közben annyira ideges és feszült voltam hogy semmit sem tudtam tanulni és órákat ott ültem a könyv felett közben semmi értelme nem volt mert egyszerűen nem bírtam koncentrálni. Sírógörcsök jöttek rám a semmiből és képtelen voltam irányítani az érzéseimet. Mindig is érzékeny voltam de ennyire azért sosem. Egy rossz szó hallatán már potyogtak a könnyeim. Szerencsére ott volt a legjobb barátnőm akire mindig számíthattam. A hangulatom percről percre változott. Elkezdtem járni pszichológushoz de hogy őszinte legyek semmiben sem segített. Nem szerettem elmondani és nem is tudtam elmondani hogy mit érzek. Több mint egy fél évet jártam oda. Felvettek az iskolába. Egyre jobban éreztem magam utána szinte szárnyaltam. Nagyon pörögtem, élveztem az életet és mindig csinálnom kellett valamit. Mindig túl jó kedvem volt csak éppen nem láttam át a helyzetet hogy ez nem én vagyok. Alapból is ilyen pörgős,vidám,viccelődős lány vagyok de azért ennyire nem. Ez hónapokig tartott a pörgős időszakom. Kezdődött a másik iskola. Nagyon vártam, minden álmom az volt hogy ide járhassak. Eléggé idegen volt az osztályom, senkivel nem találtam meg a közös hangot. Nagyon visszahúzódó lettem. Egyedül voltam és nagyon magányosnak éreztem magam. Kb. 1 hétig minden nap a könnyeimmel küzdöttem hogy ne lássanak sírni. Valami megváltozott. Rosszabbul érzem magam mint valaha. A brutális önbizalomhiányomról nem is beszélek. Mindenért bűntudatom van ok nélkül is. Úgy érzem hogy megérdemlem ezt a fájdalmat amit kapok. Vagdosásba menekülök hogy legalább a lelki fájdalmam enyhüljön. Senki nem ért meg és senki nem veszi észre hogy milyen komoly is ez. A rossz gondolatok már berögzültek és mindig velem vannak akár csak a fájdalom. Olyan vagyok mint egy élő-halott. Nem csinálok semmit, nem gondolok semmire csak fekszem az ágyban és nézek. Csak vagyok. Nem eszek, nem iszok. Nincs a testemnek olyan része ami ne fájna. Ürességet érzek. A környezetem semmilyen érzést nem vált ki belőlem. Már lélegezni és létezni is fáj. Kezdek belesüllyedni. De már megtanultam megjátszani magam még ha nagyon fáj is. A legjobb után a lejtő a legrosszabb. Pedig én tényleg azt hittem hogy leküzdöttem. Folyton gyengének érzem magam. Van egy másik időszak is. Amiben keveredik a nagyon jó és a nagyon rossz is. Nem szeretek senkivel sem erről beszélgetni de anya azt akarja hogy menjünk el pszichiáterhez, nagyon félek hogy ő sem értené meg. Elvárják tőlem hogy tudjam hogy mi ez de közben én sem értem mi történik velem. Tudnátok valami tanácsot ezzel kapcsolatban hogy mi lehet ez? És hogy hogyan tudok belőle kijönni? 15/L