Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Mit tesztek mikor teljesen...

Mit tesztek mikor teljesen magatok alatt vagytok?

Figyelt kérdés

Már nagyon kilátástalannak látom a helyzetem.

1, Már 3 hete beteg vagyok, az orrom és fülem be van dugulva, köhögök, fáj a fejem, a torkom, lázas is voltam több napig és intenzív hőhullámaim vannak. Ráadásul nagyon fáradt vagyok.

2, 2 hónapja keresek munkát, 41 pozíciót pályáztam meg és eddig 4 interjúra hívtak be, ebből 1 hely volt olyan korrekt, hogy 2 nap után felhívott, hogy más jelentkezőt választottak.

3, A fogínyem begyulladt, a rágás is fáj.

4, A pénzügyi helyzetünk katasztrófális, hónapról hónapra hitelből élünk. Egyik hitelkártyán 100 ezer mínusz, másikon 10-20 ezer. Párom nettó 105 ezret keres, esély sincs kilépni ebből az ördögi körből ha nem kapok munkát.


Teljesen magam alatt vagyok, semmihez sincs kedvem. A konyhában csak gyűlik gyűlik a mosatlan, mert már az ágyból sincs erőm kilépni.

Tudom, hogy ez nem megoldás, de nem tudom, hogyan tudnék ezen túllépni. Hiszen tudom azt hogy akár szomorú/depis vagyok akár boldog a helyzetünk úgy sem változik, ennyi erővel lehetnék tök happy is, főzhetnék a férjuramnak aki fáradtan hazatér a munkából. De inkább sírnék. Bár sírni sem tudok.


2014. szept. 26. 11:56
 1/3 anonim ***** válasza:

Aki ennyire maga alatt van, annak szerintem fel kell másznia önmagához.

A házimunka végzése ideje alatt nincs idő szomorkodni, tisztességes elvégzése után öröm-érzet.

Ez a módszer az anyagi helyzetet igaz, nem jobbítja, de az átvészelést elősegíti.

2014. szept. 26. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Nekem van munkám, de a többi stimmel.

Én ilyenkor iszok egy pálinkát és csetelek az ismerőseimmel. Netezgtek kicsit, majd erőt veszek a konyhához és főzök valami finomat, mire hazaér.

Ágyba nem fekszem, mert attól csak még depisebb lennék. Azért nincs erőd kilépni az ágyból, mert már legyengültél és nem érzed a motivációt, de az ágyban fekvés ezt csak fokozza. Nem tudom, hogy társasházban élsz-e vagy kertesben, de lépj ki a természetbe. Én is így vagyok, mint Te, és nagyon nehéz minden nap megtenni. Olyan, mintha valami súly bent tartana, alig bírom magam kiszakítani. Húzom az időt, hogy majd majd. Ha végre sikerült kiszakadnom az udvarra, akkor végig nézegetem a növényeket, bokrokat, összeszedek pár szem diót, eldobom a kutyának a labdát. stb. Nehéz kimenni, de ha sikerül, akkor egész jó. Tegnap pl. végre sikerült elmosogatnom. Bekapcsoltam a konyhában a rádiót, kerestem egy oylan állomást, ahol kedvemre való zenék mennek és végül sikerült elrakodnom, elmosogatnom. Nagyon nehéz volt elkezdeni, de utána jó érzés volt, hogy sikerült.

Próbálom ilyenkor a függőben lévő problémákat is megoldani, az is sikerélmény. Ha egy nap egyet megteszek, ami már régóta nyomaszt, már jobb. pl. befizetni egy régóta tolódó csekket, vagy felhívni az autószerelőt.

2014. szept. 26. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Én is így vagyok néha. Nem agyalok már a holnapi napon,mindig csak a main. Majd lesz valahogy:)Fel a fejjel!
2014. szept. 26. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!