Másnak is egy lelki törést jelentett az életében, mikor kiderült, hogy lisztérzékeny?

Éveken át szenvedtem a tüneteitől, majd több tükrözésen és évekig tartó orvosról orvosra járkáláson kellett átesnem, mire kiderült, hogy lisztérzékeny vagyok. Mikor kiderült, hetekig sírtam miatta. Már 5 éve diétázom, de a mai napig "selejtesnek" érzem magam miatta, szégyellem magam társaságban, főleg, mert akárhová megyünk, mindenhol különcködnöm és magyarázkodnom kell (sosem ehetem azt, amit a többiek, sőt még így is könnyen puffad a hasam stb.). Mindig örülök, mikor megtudom, hogy a környezetemben van másik lisztérzékeny is, hogy "nem vagyok egyedül", de aztán mindig rájövök, hogy csak én csinálok nagy ügyet ebből a betegségből, és másnak abszolút semmi problémája nincs a különcködéssel meg úgy maga a diétával. Én meg minden nap szenvedek vele, legszívesebben a világ összes búzalisztes ételét magamba tömném, annyira hiányoznak a normális ételek, tényleg nagyon megszenvedem, még ennyi év elteltével is, miközben másnak meg sem kottyan a diéta. Van esetleg, akinek még ugyanúgy pszichésen, lelkileg problémát okoz a gluténmentes diéta és nehezen tartja be? Vagy túldramatizálom a dolgot?