Anorexia bevezető szakaszában vagyok?
183 cm magas fiú vagyok és 65 kg, derekam 80cm köldöknél. Vékonynak tartom magam, ektomorf alkat vagyok. Csak a derekam és a köldöktájéknál van egy kis felesleg, viszont minden nap mérem magam a mérlegen, és hogy nem nőtt-e a derék körméretem. És ügyelek rá, hogy kevés szénhidrátot fogyasszak. Amúgy vékony vagyok és később testépíteni szeretnék, nem tetszik a gebe alkat, de ezt a kis párnát le akarom adni.
Ez vajon mennyire súlyos egy 1-10-es skálán?
Bűntudatom épp nincs, mert nem tartom bűnnek. Csak épp a magammal szembeni elvárásnak nem felelek meg. Ha bulizásról van szó, nem számolgatom, de tudom, hogy ára lesz, és néhány napig figyelnem kell majd. Ha elmegyünk egy étterembe, jókat eszek, mindenféle kaját. De tudom, hogy ez meg fog majd látszani.
Azért zavar a zsírpárna, mert túl vékony vagyok. Vékony alkat, keskeny csípő, keskeny vállöv, vékony csontozat, hosszúkás arc, vékony nyak. Régebben 2-3 kilóval voltam kevesebb. Akkor vagy 72 cm lehetett a derékbőségem. Akkor persze az zavart, mert túl lányosnak tartottam emiatt az alakomat. Szépen kinéztem magamnak, hogy optimálisan 74 kg-nak kéne lennem a táblázat szerint. Elkezdtem direkt zabálni, hogy ne legyek olyan gebe. Meg edzeni, fel is mentem 72 kg (rövid időre 74kg-ra).
És akkor jöttem rá, hogy a táblázat hülyeség. Valamelyes izomnövekedés mellett az én vékony alkatomnál már 8-10 cm háj volt rajtam, miközben pont "optimális" voltam a táblázat szerint.
Rájöttem, hogy én vékony alkat vagyok, nekem mások a testarányaim, ugyanakkora magassághoz nekem alacsonyabb súly dukál.
Szeretnék felszedni súlyt, de izomban. Az, hogy van rajtam valamennyi zsír, azért zavar, mert jóval nevetségesebben néz ki egy ilyen gebén, mint egy normális alkatú emberen. Ettől olyan pók-formájúnak érzem magam.
Konkrétan 2,5-3 cm a bőrredő hastájékon és a deréktájon is. Nem orbitális elhájasodás, de zavarónak találom.
Emellett szeretnék izmosodni, erősebb felsőtestet. Láttam már elrettentő képeket anorexiásokról, és semmiképp sem akarok úgy kinézni. Csak kisebb pocakot.Viszont elolvastam a ketogén diétát, és igyekszek nagyon kevés kenyeret, riszt, tésztát, krumplit enni. De sok húst, sajtot, olajat, vajat, tojást, zöldséget igen. Szóval nem éheztetem magam.
De nem tudom, hol húzódik a határ az egészséges táplálkozásra való odafigyelés és a abnormális hiúság, kezdődő anorexia között.
És igen, maximalista vagyok, ha már valamit csinálok, szeretem jól csinálni, és másoktól is ezt várom. Nem szeretem az átlagos megoldásokat, szeretem a jó teljesítményt látni másoknál és magamnál is. Lehangol, ha valami csupán amolyan átlagos, nincs benne semmi figyelemfelkeltő, kiemelkedő teljesítméy mögötte. Ilyen értelemben másokkal szemben is kritikus vagyok, de igyekszem ezt magamban megtenni, mert nem akarok unszimpatikus lenni mások számára és másokat megbántani.
A kudarcot nehezen viselem, sokszor már azt is kudarcnak élem meg, ha csak olyan átlagos eredményt sikerül elérnem, mint másoknak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!