Ha nem történtek volna meg velem azok a rossz dolgok, traumák, akkor is kijött volna rajtam a bipol, vagy nem?

ok, hogy van hajlam rá, de azt is olvastam, hogy élethelyzetek, traumák hozzák ki a bipolt. Ahogy végig gondolom az életem, kb 25 éves koromig csak arra utaló jelek voltak, hogy kicsit érzékenyebb vagyok, és kicsit más a gondolkodásom, de elboldogultam a világban, emberek között. 23 körül halt meg a nagypapám, aki az egyetlen férfi volt a családban, a tartó oszlop, de akkor fel se fogtam hogy mi történik velem, mert már akkor is pörögtem (csak akkor még nem tudtam, hogy azért pörgök, mert beteg vagyok) igy ezt a veszteséget feldolgozni sem tudtam. Fiatal voltam, jártunk bulizni, igy volt hogy olyan társaságba keveredtem, ahol volt marihuána, igy volt hogy kipróbáltam, mert mindenki azt csinálta. Aztán kipróbáltam az ekit is, de nekem nem volt jó, mert ilyen téveszméim lettek tőle, túlzottan rápörögtem, és hiába magyaráztam a furcsa gondolataimat az embereknek, nem hittek nekem, ami idegesitett. akkor mondta a tesóm, hogy szerinte dokihoz kéne mennem, de nem hittem neki, azt hittem mindenki hülye csak én nem. utólag tudom, hogy súlyos pszichotikus állapotban voltam abban az időben kezelés nélkül. Tehát nálam egyértelműen az a pár rossz döntésből adódó füvescigi hozta ki a betegséget. nem csináltam sokat, mert hamar rájöttem hogy én erre nagyon érzékeny vagyok, és hogy rosszul vagyok ezektől a cuccoktól. Ilyen paranoiás dolgokat éltem át tőlük. aztán hirtelen nagy istenhivő lettem, abbahagytam mindenféle ilyen dolgot, és kijöttem ebből a társaságból, csak egy rossz gyülekezetbe kerültem, amit akkor még nem tudtam. Idő kellett hozzá, hogy rájöjjek, ez nem az a hely ahol lennem kéne, de akkor már késő volt, mert nagyon nehéz volt azoktól a dolgoktól szabadulnom, amit addig a fejembe raktak. Ettől függetlenül erős voltam, és eltudtam jönni, és minden erőmmel azon dolgoztam, hogy ezeket a dolgokat átkonvertáljam a felemben. Utólag tudom, hogy ezek a helyek jelenleg nem alkalmasak arra, ha valaki mentálisan sérült, nem tudják kezelni, nincsenek felkészülve ezeknek az embereknek a gondozására, inkább kirekesztik maguk közül, mivel oda se tud beilleszkedni, és más a viselkedése reakciója. igy az ilyen ember kezelés nélkül maradva, kisodródva még több sebet beszed, értetlenül, hogy neki miért nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy kellene. Meghalt nagymamám is, amit szintén nem dolgoztam fel akkor. Utána belementem egy rossz házasságba, ami inkább menekülés volt, tehát a házasságom sem sikerült, a férjem megcsalt, majd elváltunk. Még válás előtt volt egy összeomlásom, addig birtam hordozni ezt az életet, amit felhalmoztam magamnak, igy kerültem be egy szanatóriumba, ahol el kezdtek végre kezelni. Ilyen hosszú utat, 10 évet kellett megtennem azért, hogy végre segitő kezekbe kerüljek, és megértsem miért mentem át mindezen, és végül elkezdtem szépen lassan a kezembe venni az életemet. De még mindig szorongok amiatt, hogy hogy tudtam igy eltolni ezt a 10 évet, és hogy ennyi rossz dolgon kellett átmennem , hogy révbe érjek. Valamint foglalkoztat a kérdés, hogy ha az a pszichotikus állapot után egyből jó kezekbe kerülök, akkor talán jobb lett volna a helyzet, ha kikerülöm ezt a kálváriát? vagy ha bele se megyek a rossz társaságokba, akkor lehet ki se jön nekem ez a bipolár cucc? jól elszúrtam ezt a 10 évet 23-33-ig, és azóta is csak azon kell dogloznom, hogy ezt valahogy feldolgozzam magamban, meg a maradandó károsodásokat valahogy helyreállitsam. Ha fiatal lehetnék újra, egy pár dolgot másképp csinálnék, és rossz döntéseket kihagynék az életemből. De hogy tudtam volna másképp csinálni, ha nem tudtam mi az oka annak, hogy igy reagálok, igy keveredek bele a rossz dolgokba, és utána pedig ebből kifolyólag rossz döntéseket hozok? Sajnálom, hogy nem derült ki hamarabb, hogy van hajlamom erre a betegségre, mert akkor egy csomó mindent nem igy csinálnék. amióta tudom hogy ez van velem, mindent kétszer annyira meggondolok, és jobban a kezembe veszem az életem. Azóta kiegyensúlyozott kapcsolatban élek egy új szerelemben és sokkal nyugodtam az életem, járok orvoshoz, megtanultam ezzel együtt élni, csak még néha rámtör, hogy hogy tudtam igy eltolni a megelőző 10 évemet, a legszebb fiatal éveimet? és ha nem tolom el ennyire, hogy ilyen rossz helyekre keveredek, akkor lehet nem is fajult volna el ennyire ez a betegség az életemben, kevesebb kárt okozva. De a kérdésem, hogy honnan tudhattam volna? Ennek igy kellett lennie? vagy inkább: ez nem tudott másképp lenni, csak igy.