Teljes mértékű agykárosodással kómában, van valakinek bármilyen tapasztalata?

Mi egy hónapig küzdöttünk Anyukám életéért. Stroke után került kómába. Abban az egy hónapban végig reménykedtünk, és neki mindig csak a pozitívat mondtuk. Mindent megtettünk érte mi is, az orvosok is, egy hónap után mégis elment. Összeomlott a keringése, az újraélesztési kísérlet nem sikerült (bár sokáig küzdöttek érte, tudom, mert a váróban izgultam végig). Ha visszamehetnék az időben, ugyanúgy csinálnék mindent, ahogy most, hisz amíg él a beteg, addig a gyógyulására és a gyógyítására kell koncentrálni. Amikor bent voltam nála, sosem búcsúzkodtam, de mindig elmondtam neki, hogy mennyire szeretem. Végül is ez a legfontosabb. Többször volt olyan érzésem (voltak apró jelei), hogy velünk van, hall minket. A tanácsom, hogy maximálisan törekedjetek a gyógyulására, de azért készülj föl a tragédia bekövetkeztére is. Nem lélekben, hiszen az elvinné a reményeidet. Hanem a gyakorlatban. Legyen otthon fehér gyertya, legyen a ruhatáradban fekete ruha. (Vagy bármi ilyesmi, ami a Ti családotoknak fontos.) Gondold végig előre a teendőket, esetleg írj egy listát. És ha megvannak a legfontosabbak, tedd ezt félre, és koncentrálj a reményeidre és törekedj az orvosokkal való jó kapcsolatra, hogy a súlyos helyzet ellenére is a maximális ellátást adják a betegnek. És kérd a csodát a Jóistentől.

Nagyon szurkolok Nektek, Édesanyádnak szívből kívánom a gyógyulást! Nagyon fiatal még, remélem sikerül visszahozni.

Mi lett végül anyukáddal?