16 évesen úgy érzem, lassan tényleg megőrülök, vagy már talán meg is őrültem. Van valaki, aki hozzám hasonlóan járt, és totál zavart elmeállapottal tengeti a mindennapjait?
Rengeteg antracitás ért 16 év alatt,és mostmár úgy érzem,nem bírom,szellemileg a teljes összeomlás szélén állok.
Általánosban még csak én voltam az,akit folyton piszkálhatott,csúfolhatott mindenki,de gimiben egy mázsányi sz*r ömlött a nyakamba.
Ott kezdődött,hogy 7 hónapig szenvedtem egy fiú iránt érzett reménytelen szerelem miatt,mert míg bennem volt ferde hajlam,Őbenne nem.
Aztán 7 hónap után nem bírtam tovább,kitálaltam a fiúnak mindenről.
Mondanom sem kell,jó kis szaftos pletyka kerekedett abból,hogy én egy nyápic b*zi vagyok.
Ez az egész még mai napig kísért..
Azóta volt egy másik szerelmem....szintén fiú...
De persze ez is viszonzatlan volt,de legalább ez a fiú nem mondott senkinek semmit.
Viszont én akkor is beleőrültem abba,hogy nincs viszonzás.
Szexet még soha nem próbáltam senkivel,csak fantáziálás volt,de mostmár ebbe is belefáradtam..
Egy rendes,s*ggriszálós meleggel félnék ágyba bújni,tőlük valahogy félek.
Csak olyanokkal lennék képes,akik nekem tetszenek...de ők persze mind heterók..
Szép lassan kialakult nálam a szociális fóbia,a folyamatos szorongás,kényszergondolatokkal küzdöttem,és depresszióba estem.
Vagdostam magam,öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok foglalkoztattak szinte állandóan,valamint kísérletem is volt,gyógyszerekkel.
Nem egy pszichológusnál megfordultam,valamint pszichiáternél is jártam. Elkezdtem antidepresszánsokat,és nyugtatókat szedni.
Rákaptam a cigire. A tanulmányi eredményem zuhanórepülés mértékű sebességgel leromlott.
Már nem okozott örömöt semmi. Elkezdtem olvasgatni mindenféle mentális betegségről,és hellyel közel bebeszéltem magamnak mindet.
A családom mellettem állt,de nem sokat segítettek,velük képtelen voltam őszinte lenni,és rengeteget piszkáltak amiatt,hogy miért vagyok folyton magam alatt,és miért szorongok minden kis sz*ron..
Valamint ezt a másságot se igazán fogadták/fogadják el..
3 héttel ezelőtt,együttműködés hiányában,valamint állapotjavulás hiányában,a pszicholóvusom beutalt egy gyermekpszichiátriára.
Ott,mint a sicc,elvették tőlem az összes gyógyszeremet,amit addig szedtem.
Tomboltak az elvonási tünetek,0-24-ig,egy merő gyomorgörcs,és szorongás volt minden nap minden pillanata.
Amiket ott láttem,nagyon megviseltek..
8 napot töltöttem bennt,szintén 8 napja van ma,hogy kijöttem onnan,és itthon vagyok.
Azt gondoltam,ha hazajövök,minden rendben lesz... Nem így történt.
Jelenleg egy antipszichotikumot szedek,1*1-es adagolásban.
Mióta itthon vagyok,olyan furcsán látok mindent.
Minden nap tombol bennem a düh,minden kis sz*rért.
Aggresszív vagyok mindenkivel,folyton gyilkossággal kapcsolatos gondolataim vannak.
Hallucinációim vannak,és olyan furcsán tekintek az emberekre is.
Nem is tudom elmagyarázni,pontosan hogyan..
Valami olyasmi,hogy mindenki csak hús-vér ember,senki sem képes engem boldoggá tenni,senki nem tud nekem segíteni,hisz mindenki csak úgymond 'földi halandó'.
Minden dolgot baromságnak és értelmetlennek tartok.
Mindennel szemben szkeptikus vagyok,nem hiszek senkiben és semmiben.
Sokszor nem igazán tudom megkülönböztetni,hogy ami történik,az valóban megtörténik-e,vagy csak a képzeletem szüleménye,magyarul illúzió.
Utálok mindenkit,aki ide juttatott.
Most nekik ezzel jobb? Hogy az őrületbe kergettek?
Miért nem ők élik át mindezt? Miért én szenvedek?
Megölnék mindenkit,aki ok nélkül bántott...és szinte mindenki ok nélkül rúgott belém,én nem ártottam senkinek semmit.
Olyan dolgokra van merevedésem,amikre eddig nem volt.
Igaz,hogy nem teljes merevedésről van szó,de akkoris.
A nekrofíliára,és a pedofíliára is volt már az elmúlt időszakban.
Meg olyanra,ahogy elképzeltem,hogy megölök valakit,vagy olyan dolgokról olvastam...pl. az Éhezők Viadala 3-ban,mikor írta,hogy Katniss keze hozzáért Boggs meleg,vérben tocsogó húscafataihoz..
Igaz,hogy csak annyit érzek,hogy megmozdul,nem úgy áll fel,mint a lábfétisre pl.
És magamra is csak egy nyomulós b*ziként tekintek..
Ennyi lenne röviden és tömören az én történetem.
Egy őrült,16 éves fiúé.
Ti mit gondoltok? 16/F
Hangulatingadozásaim is vannak.
Egy napon belül,többször is,akár 2 óránkért képes a hangulatom váltakozni.
És ugyanígy váltakozik a hozzáállásom a dolgokhoz.
Példának okáért,ma voltunk bevásárolni,és vágytam arra,hogy ellopjak valamit,de mégsem tettem meg.
Ma délután,mikor visszagondoltam erre,teljesen elundorodtam magamtól,hogy képes lettem volna lopni.
És még a mai napig rosszul érzem magam emberek között.
Próbálkozom a jógával,a relaxációval,és a meditációval is,de nem hiszem,hogy menni fog. Ismerem már magam,nem lesz bennem kitartás.
válasza:Szia!
Távol álljon tőlem, hogy megkérdőjelezzem az általad írottak igazságtartalmát, de egy valamiben biztosan tévedsz: Nem vagy őrült. Én egy kimerült és rendkívül elkeseredett, no meg talán még annál is magányosabb srácot látok magam előtt a történetedet olvasva. Hidd el, ha őrült lennél, ennyire összeszedetten képtelen lennél megfogalmazni, mindazt amin keresztülmész.
Ezt nem alaptalanul írom. Szociális fóbiás huszas évei elején járó meleg fiú vagyok, kényszereim vannak és még mindig gyakran vagyok lehangolt. Pontosan tudom, milyen az, amikor szinte képtelen vagy elviselni magad körül az embereket, amikor azt kívánod legszívesebben csapna beléd egy ki**szott villám vagy nyílna meg alattad a föld. Amikor már amúgyis minden porcikád tiltakozik: nem nem csak közéjük nem, amikor már szinte egész testedböl remegsz és akkor rúgnak beléd még egyet csak úgy heccből... mert kicsi izolált köcsög gyereket olyan nagyszerű poén bántani.
Én 14-16 éves koromban hasonló helyzetben voltam. Azt vártam, hogy másnap ne ébredjek fel. Máskor pedig képzeletben agyonvertem egy vascsővel minden intoleráns se**fejt... és voltak pillanatok amikor azt hiszem, tényleg megtettem volna.
És igen voltam szerelmes: 2 fiúba is, de nekem nem volt bátorságom elmondani nekik: túlságosan féltem, hogy elveszítem őket és akkor egyetlen olyan ember sem marad aki legalább emberszámba vesz.
Próbáltam elmondani a dolgot akkoriban a szüleimnek, de nem hittek nekem... azt mondták kitalálom, bebeszélem magamnak...stb. (Az orientációmat meg aztán főleg nem fogadták volna el.)
Visszatárve Rád, igen sajnos a leírtak alapján tényleg szükséged van gyógyszerre, de ez önmagában nem old meg semmit. (Mellesleg az extrém hangulatváltások lehetnek a gyógyszer mellékhatásai) Az nem lesz valódi segítség, hogy beszélsz kb. 10 percet egy pszichiáterrel, aki "megjavító" célzattal majd ad egy doboz tablettát meg fölír a papírodra fél tucat BNO kód alatt mindenféle "jót". Én jelen esetben azt gondolom, hogy szükséged lenne valakire akiben megbízol, megért, nem kérdőjelezi meg amit modasz és aki elviseli akár azt is ha kiordítod/kisírod mindazt ami bánt. A leírtakból az nem derül ki, hogy van-e ilyen ember, de a tény hogy kiírtad a kérdést és ilyen hosszan írtál a helyzetedről nekem azt sugallja, hogy nincsen. A legnagyobb baj ez (lehet).
A hallucinációkból messze menő következtetéseket a helyedben nem vonnék le, az elvonásnak, de önmagában az idegkimerültségnek is lehet a tünete.
A nekrofília és a pedofília iránt érdeklődésből illetve a vér iránti vonzalomból pedig szintén nem...
Őszintén remélem, hogy jobban leszel!
Ha szeretnél, írj nyugodtan!
Ne csinálj semmi hülyeséget; és nem vagy őrült, ezt ne felejtsd el!
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!