Ez már nem normális, ugye? Sírás helyett hányinger hányás?

16 éves lány vagyok. Nem vagyok tökéletes, de nem is tartom magam olyannak, aki minden kis semmiségen kiakad, elkeseredik. Viszont elég sok a probléma a családban, a suliban, és a barátaim közt is. Sehol nem tudom elengedni magam rendesen. Szóval elég sok minden összejött, amikkel nem tudok mit kezdeni és rohadtul elkeseredetten érzem magam. Mégis ezeket senki meg nem mondaná.. Mindenki arra számít, hogy én vigasztaljam meg, hogy én maradjak erős, hogy mindent tökéletesen csináljak, de ez nem mindig jön össze. A legrosszabb, hogy ezeket senkivel nem tudom megbeszélni.. Vannak barátaim, de én mindig csak a felszínes dolgokról mesélek nekik (ők nem nekem), ettől függetlenül amúgy nagyon szeretem őket:) A szüleimmel sem tudom megbeszélni feltéve, hogy van aminek ők az okai, a másik pedig az, hogy amikor kisebb voltam, sok mindent elmeséltem anyámnak, de azt a következő veszekedés alkalmával halálnyugalommal a pofámba vágta.. A tanárok is mondják az ofőnek, hogy ha mondanak valamit, akkor az nem érdekel.. Mások ilyenkor nagyon szomorúak lesznek, van aki sír utána, de nekem nem megy.. Ma is valaki olyanokat vágott a fejemhez, (hosszú előzménye volt neki) aminek a fele sem volt igaz, és szörnyen rosszul esett, de fapofával végighallgattam, régen ez biztos, hogy nem ment volna. Régen sírtam, persze sosem mások előtt, hanem ahol senki nem látta.. Érzem azt a belül szorító érzést, de nem tudok sírni. Csak nagyon sokszor hányingerem van, olyankor bemegyek a mosdóba, leguggolok, és iszok, de még így is hányni szoktam néha.. Vagy fáj a fejem. Ez normális, hogy nem tudok sírni? Bocsi, ha kicsit hosszú lett:)