22 évesen csak a szüleim miatt vagyok életben. Nincs életcélom, nincsenek barátaim. Hova forduljak segítségért?

Nem igazán hiszem azt, hogy ilyen fiatalon normális dolog az, hogy rengeteget gondolok az öngyilkosságra.

Függője vagyok az emberi kapcsolatoknak, a barátoknak.

Sajnos azonban pár egoista tettel elidegenítettem magamtól mindent, és mindenkit, mint úgy szerelmet, mint pedig barátokat.

A szüleim semmit sem tudnak a problémámról, és nem is akarom tudatni velük. Sokszor csak az az egyetlen dolog éltet, hogy nekik ne okozzak fájdalmat azzal, hogy kilépek az életből.

Kvázi azért nem leszek öngyilkos, mert ők fontosak nekem, és tudom, hogy ezzel a tettemmel megbukottnak hinnék magukat, mint szülő, mint pedig ember. Soha nem birkóznának meg vele.

Bármennyire is rosszul vagyok jelenleg, főképpen lelkileg, érzelmileg, kitartok, és nemigen mutatok kifelé semmit sem, hiszen megvan a saját problémájuk. Nincs szükségük az enyémekre.

Segítséget szeretnék kérni valakitől, csak nemigazán tudom hogy kihez forduljak. Rendkívül büszke ember vagyok, így a család nem jöhet szóba, sem a barátok, nem akarom hogy gyengének tartsanak.

Mert tudom jól, hogy ez nem normális állapot és életérzés. Nem erről kellene szólnia a fiatalságomnak, de valamiért mégis már most azt hiszem, hogy elcsesztem az életemet, és többé nem lesz olyan szerencsém, hogy igaz barátokat, és egy szerető lányt kapjak....