Morális másnaposság? Bűntudat?

Én már elég"öreg" vagyok,2 felnőtt gyerekem van,de a mai napig emlékszem arra,amikor 18 évesen sikerült igen-igen berúgnom. Eszméletemet ugyan nem vesztettem,de sok hülyeséget mondtam,csináltam és rosszul is voltam nagyon.

A rosszullét mellett,annyira szégyelltem magam másnap és még utána is egy jó darabig,h azóta(pedig annak éppen 30 éve),nem jutottam olyan szintre soha,h utána bármit is "takargatnom" kellett volna,v. akár csak rosszul lettem volna. Pedig szoktam időnként inni,de mindig érzem azt a szintet,amikor meg kell állnom és utána semmi rábeszélésre nem tudnak belém erőltetni egy kortyot sem.

Úgy gondolom,ahhoz,h az ember emelt fővel járhasson nem engedheti meg magának,h bizonyos szintnél lejjebb süllyedjen,mert akkor szánalomra méltó lesz.

Ismertem olyan orvost,aki alkoholista volt,nagyon jó orvos és ember volt,de az alkohol hatására elveszítette a tekintélyét.

Én is rengetegen éreztem a bűntudatot. szégyelltem, hogy saját magamat égetem. de ha iszom, egyszerűen nem tudok viselkedni.

Senkiben nem kötök bele, sőt, inkább kedvesebb vagyok. és pont ezt is bánni szoktam, mert olyanokkal is kedveskedek, akik egyáltalán nem érdemelnék meg.

Továbbá kihívóbban táncolok. Szóval gáz.

Ráadásul fiatal sem vagyok. 32 éves.

Egy ideje eljutottam arra a pontra, hogy több helyre be sem teszem a lábam, mert felvilágosultam, hogy jól lejárattam magam párszor és már csak ritkán megyek el olyan helyre, ahol inni kell. Többet érnek a józan bűntudatmentes hétvégék.