Van itt olyan nő, akit kiskorában molesztált az apja (vagy bárki felnőtt férfi)? Felnőttként hogy alakult az élete?
Főként a férfiakhoz való viszonyotok érdekelne. Mennyire gyorsan tudtok feléjük nyitni, hány partneretek volt, van-e férjetek, gyermekeitek, stb.
Én is ebben a cipőben járok, 21 éves vagyok, még semmilyen kapcsolatom nem volt (csók sem), sajnos nehezen bízom meg a férfiakban, pedig magára a fizikai kapcsolatra vágyom, mégsem sikerült még eljutnom addig. (Tény, hogy még szerelmes sem voltam, voltak férfiak, akiknek nagyon vonzott a külseje, viszont nem voltunk egy hullámhosszon szerintem, így még a csókig sem jutottunk el) Ugyanakkor nagyon vágyom saját családra, gyerekekre, de félek, ha elmondanám a leendő páromnak a történteket, és hogy a lelkem mélyén még nem sikerült teljesen feldolgoznom, akkor emberi roncsnak, gyengének gondolna, és elhagyna.(tudniillik, kifelé nagyon erős, amolyan "tökös"nő vagyok, néhány dologba keményebb, mint pár férfi, és talán becsapásnak vagy színészkedésnek tartaná, esetleg nem tudná kezelni,hogy van egy gyenge oldalam is) Veletek történt ilyen?
Érdekelne, hogy sorstársaimnak hogy alakult az életük.
Engem egy idegen és nem az apám molesztált, de nem alakult túl jól az életem.
Kb. undorodtam a szextől, nem tudtam elképzelni, hogy valaha is csináljam. Aztán változott. Annyi voltam, mint most te, mikor találtam egy nagyon rendes pasit. Akkor legalábbis annak tűnt. Sikerült leküzdeni a félelmeket.
Csak azs egít, ha őszinte vagy. A párodnak tudni kell, mi történt veled. Ez őt is megnyugtatja, miért reagálsz olykor rosszul, és téged is, mivel tudni fogod, így is szeret.
Viszont csak akkor menj bele egy kapcsolatba, ha igazán szerelmes vagy. Annak az ereje van olyan nagy, hogy képes megváltoztatni a múltbéli szörnyűségeket. :)
Hát nekem elég sz*rul..
18 éves koromban akart először megcsókolni egy olyan férfi, akiért rég óta rajongtam, akkor szembesültem vele, hogy itt problémák lesznek.. Hihetetlenül taszított, és undorodtam tőle, így inkább elrohantam. A többi "kapcsolatomat" is ez jellemezte, a könnyed randik során, amint intimitásba csapott volna a dolog, inkább elmenekültem.
Egy pasival jártam egy fél évig 23 éves koromban, na ő tudott a dologról, így türelmes, megértő volt. Talán sok mindent leküzdöttem vele. (Habár akkor sem igazán élveztem a testiséget.) Szóval én is ezt tanácsolnám, ha valakivel komolyan gondolod, feltétlen mondd el neki. Nagyon bánom, hogy volt régebben is, aki nagyon tetszett, mégis elüldöztem avval, hogy nem engedtem fizikailag közel magamhoz és nem beszéltem meg vele, hogy miért. Ezt nagyon bánom.
Viszont jelenleg úgy vagyok vele, inkább egyedül maradnék, legfeljebb, ha valaki nagyon megfog, megpróbálok nyitni felé, de különösebben nem akarok evvel foglalkozni.
Egyébként, - ha már sorstársak találkozója:) - nekem ez egy nagy problémám, hogy már jó ideje nem foglalkozom férfiakkal, viszont kolléganők, barátnőim egyfolytában b*sztatnak vele (egyszerűen mindenki ki van éhezve love storykra és párkapcsolati problémák hallgatására), és nem igazán tudom mivel kivágni magam.. Mondom, hogy "nincs semmi", "jaj, még nem talált rám a nagy szerelem", holott néha úgy megmondanám, hogy magasról lesz*rom az egészet és semmi köze hozzá, hogy miért. Kolleganőim meg sokkal erőszakosabbak, hogy "hogy fogok így férjhez menni?!". Komolyan néha a pofájukba vágnám, hogy leszbikus vagyok, csak hogy örökre hallgassanak el.. de azért attól jobban tartok, hogy hamar kirúgnának kamu másságom miatt.
Én 12 voltam, mikor a buszon egy 40 körüli férfi molesztált. Most 18 elmúltam, de azóta mintha egy teljesen más ember lennék, negatív irányba változtam. Ezt azóta se mondtam még el senkinek, bár szüleimnek feltűnt az akkori hirtelen megváltozott viselkedésem. Addig egy mindig mosolygós, életvidám ember voltam, de az elmúlt 6 évben kemény depresszióban szenvedek. Onnantól nem beszélgettem senkivel, azóta sincs egy barátom/barátnőm se, még a tesóimmal, szüleimmel is csak akkor beszélek, ha ők kérdeznek valamit. Állandóan egyedül vagyok, elzárkózom mindenkitől, nem tudok szóba állni idegen emberek még egy boltban sem... Párkapcsolatom sose volt, egy fiúhoz még életemben nem nyúltam hozzá, és undorodom már attól, ha utcán meglátok valakit, aki egy fiú kezét fogja vagy bármi. Nem tudok megbízni senkiben, mindenkire úgy nézek, hogy biztos rossz szándéka van. Iskolában is ezért utál szinte mindenki, aki ismer, mert azt mondjuk, hogy én olyan önző vagyok, mert nem nyíltam meg nekik már rögtön az első találkozáskor, és mert annyira visszautasítom mindenki közeledését. A problémát persze nem tudom elmondani, nem is tartozik rájuk, pedig biztos nem ilyen véleménnyel lennének rólam, ha tudnák.
Mondjuk családra se vágyom. Lehet, hogy ez is a molesztálás oka, de tudnék egy gyereket felnevelni, én úgy érzem. Meg hát a bennem kialakult vélemény az összes fiúról...
Ezek az emberek örökre tönkre tudják egy gyerek lelki világát, nekik meg közben ez egy jó szórakozás. Nem tudom, hogy ezt fel lehet-e dolgozni valahogy, hogy az összes emlék eltűnjön.
velem is megtörtént, apám volt, és fiú vagyok.
a többit privátban, nem nyílt tárgyalásra való a téma
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!