Mi tortent? Ez normalis?

Nagyon fontos a boldog élethez tudni, hogy mi a szeretet. Azért veszekedtek, mert nem aszerint éltek, tehát ez boldogtalansághoz vezet. Az alábbiakban pontos gyakorlati tanácsokat adok Neked, amelyek eligazítanak, és ha magadévá teszed őket, meglátod, boldogabb lesz az életed.

"A szeretet a másik ember vélekedésének, gondolatainak és álmainak tisztelete, együttérzés a hibáiban, és az az elv, hogy kisebb áldozatot hozunk azért, hogy neki ne kelljen nagyobb áldozatot hoznia." (Varga Endre-féle szeretetdefinició.)

Ez persze kétoldali. Ha akár egyikőtök is hosszabb ideig nem eszerint él vagy viselkedik, a kapcsolatnak annyi, mert egy labirintus fejlődik ki köztetek, ami néhány kanyar (néhány konfliktus) után már beláthatatlanná, bejárhatatlanná válik, ezt érzi az, aki úgy érzi: a társa egy világnyi távolságra van tőle.

A másik vélekedésének, gondolatainak tisztelete nem azt jelenti, hogy gondolkodás és ellentmondás nélkül meghajolunk előtte, hanem csak azt, hogy: tiszteljük, tehát elfogadjuk azt potenciálisan helyénvalónak. Ellentmondhatunk, de: tisztelve. "Értem, hogy így gondolod, azonban ha más szempontokat is figyelemben veszünk, akkor..." Pl. egy ilyen jellegű reakció nem minősítette a másik vélekedését, egyszerűen nyugtázta és melléje helyezett egy másik vélekedést.

Az álmok tisztelete nem más, mint az, hogy tiszteljük a másik azon elképzeléseit, amelyeket a saját életére, jövőjére vonatkoztat. Még akkor is, ha azok esetleg különválással járnának. Hogy miért?

Mert ha tiszteled az álmait és elengeded (talán ez most épp nem aktuális számodra, de akkor is fontos lehet később), akkor számára nagy valószínűséggel kisebb áldozatnak fog bizonyulni akár fel is adni az álmait azért, hogy ne veszítsen el téged; azt aki annyira szereti, hogy önzetlenül tiszteli az álmait, mégha el is kell engednie.

Tehát a Legkisebb Áldozat Elve is nagyon fontos, ez az egyik legfontosabb, minden szituációt ennek tükrében kell nézned: "Hogyan tudok én kisebb áldozatot hozni annál, amit Neki kellene hoznia?"

Az együttérzés a hibájában pedig abból áll, hogy egy elkövetett hibát (akár a szabály valamely részének megszegését is!) nem az ő személyes jellemzőjének tartod, hanem egy balesetnek, amelyet ő elszenvedett. Egy baleset áldozatával pedig mi mást lehet tenni, mint együttérezni vele? (Nem orvosilag értve persze.)

Miért? Mert ha nem érzel együtt vele, lelkiismeretfurdalást hozol létre benne, ami pedig a legsúlyosabb métely egy kapcsolatban, életeket tehet tönkre. Akinek lelkiismeretfurdalása van, az általában nem tud ezzel szembenézni, ezért a másikra fogja és kész az újabb konfliktus, ezen kívül ez az ember tudatalatt el akar távolítani magától azért, hogy megóvjon. Itt indul el egy kapcsolat agóniája.

Mind ennek tükrében nézz rá a barátodra és a kapcsolatotokra és dönts: érdemes-e a kapcsolat arra, hogy fenntartsd.

Ha úgy ítéled meg, hogy igen, akkor egy hatalmas labirintussal kell megküzdened, mely abból épült föl, hogy egyikőtök nem tisztelte a másik vélekedését, gondolatait és álmait, nem érzett együtt a másik hibájában, és nem vállalta a lehetséges legkisebb áldozatot szemben a másikótok nagyobb áldozatával, melyet így rákényszerített.

Ezt a labirintust bocsánatkérésekkel lehet leépíteni. Ha erre képes vagy, van esély hogy talpra álljatok, ha pedig nem érzel hozzá elég erőt, akkor már most szakítsatok, nincs értelme tovább húzni. Ha viszont érzel erőt vagy csak eltökéltséget (pl. kisebb áldozatnak tartanál erőt gyűjteni, mint feladni a kapcsolatot - UGYE? ;) ), haladj végig időrendi sorrendben mindenen, és KÉRJ BOCSÁNATOT, bár inkább javasolt a "Sajnálom hogy ez történt" vagy "sajnálom hogy ezt tettem/mondtam akkor" alkalmazása, persze őszintén.

Ha ezt megteszed, további KÉT akadály adódhat, amit szintén le kell küzdeni:

1. Úgy reagál a másik, amiből azt érzed, hogy nem nézi el a dolgot, amiért bocsánatot kértél, akár ezt hevesen is teszi. Ebben az esetben nem szabad hasonlóan reagálnod, hanem mintha mi sem történt volna - bármilyen nehéz! - folytasd a bocsánatkérést. Ha elég kitartó vagy, egyszercsak oldódni fog a jég.

2. a másik nem kér valamiért bocsánatot tőled, ami számodra bántó volt. Pedig a fentiek ehhez vezetnének, de ő nem teszi, vagy azért, mert nem mer azzal a dologgal szembenézni, vagy mert nem is tud róla, hogy azzal megbántott. Ebben az esetben olyasmit kell tenni, amit inkább példával mondok el:

Pl. nem jött el egy megbeszélt találkozásra. Ekkor ezt mondod: "Sajnálom, hogy úgy alakult, hogy nem jöttél el ..." stb. NEM hibáztatod, hanem MAGÁRA A HELYZETRE vonatkoztatod hogy sajnálod. Ezzel segíted őt abban, hogy szembenézzen a dologgal, és ezáltal képes legyen bocsánatot kérni.

SOHA NEM SZABAD emlékeztetned arra, hogy valamiért nem kért bocsánatot, hiszen ezzel éppenhogy - tudom, durván hangzik - "lenyomod a torkán" azt, amivel nem tud szembenézni, hanem segítened kell neki (ez a kisebbik áldozat, ugye) abban, hogy szembenézhessen a dologgal, ezt pedig úgy teheted meg, hogy magára a helyzetre vonatkoztatod a sajnálatodat.

Azt is teheted még, hogy Te kérsz bocsánatot őhelyette, mintha az a dolog a te hibád lett volna. Ez ellentmondásosan hangzik, azonban ezzel megintcsak segíted őt abban, hogy szembenézzen azzal, hogy ez az ő hibája volt. Miért? Mert bár nem tud szembenézni vele, PONTOSAN TUDJA, hogy az az ő hibája, és amikor azt látja, hogy ezt magadra vállalod, akkor a Legkisebb Áldozat Elve fog működésbe lépni nála. Az az áldozat, melyet számodra az jelent, hogy az ő ludasságát magadra vállaltad, sokszorta nagyobbnak fog bizonyulni, mint az ő számára az, hogy szembenézzen a saját szerepével, és ő kérjen bocsánatot.

Az előző példa esetében ez így festene: "Sajnálom, hogy akkor annyira felhúztam magam amiatt, hogy ÚGY ALAKULT, hogy nem tudtál eljönni." Vagy ha ő nem is tudott arról az esetről: "Sajnálom, hogy akkor én akkor kiakadtam amiatt, hogy vártalak, de te elfelejtetted azt, hogy találkoznunk kellett volna." Képzeld csak el, hogy valaki magára vállalja a Te hibádat, mintha te nem is lennél ludas, pedig tudod hogy ludas vagy! Nem próbálnád feloldozni őt, akár annak árán is, hogy bevallod: te voltál a ludas? Na ez azért működik, mert ekkor azáltal, hogy ő nem hibáztatott, sőt magára vállalta a dolgot, engedte hogy szembenézz a saját szerepeddel, és olyan helyzet alakult ki, amelyben döntened kell: vállalod-e a bocsánatkérés áldozatát azért, hogy neki ne kelljene egy nagyobb áldozatot hoznia: magára vállalnia azt, amiben Te voltál a ludas.

Ezek persze csak példák, tehát meg kell tanulnod ezt a gondolkodásmódot a saját valós helyzetedre is alkalmazni.

Röviden, így tudtok átvergődni azon a labirintuson, amely eltakar egymás elől titeket. Írj nyugodtan, ha van kérdésed, feliratkoztam a topikra. :)

(Egyébként a szédülés attól lehetett, hogy a sírás miatt a véred telítődött oxigénnel, ami csökkentette a vérnyomásodat. Amikor felálltál, a vér "lenn maradt", mert nem volt elég nagy a vérnyomás ahhoz, hogy a fejedben maradjon. Persze csak csökkent a vér mennyisége hirtelen a fejedben a felállás pillanatában, ez vezetett hirtelen oxigénhiányhoz, szédüléshez, akár még ájuláshoz is vezethetett volna. Röhögés után is lehet ilyet tapasztalni. :)

"egy 14 evesenk meg nincs vernyomasa nem?"

Ne haragudj, de 14 évesen, hogy tudsz ekkora baromságot kérdezni???