Hogyan lehet valakiről megállapítani hogy depressziós és nem csak bebeszéli magának?

20 49-es vagyok megint.

Teljesen ismerős amiket írsz, én is ilyen totál érdektelen voltam annó szinte minden iránt. Öltözködés terén is eléggé "igénytelen" lettem, ez kb. annyit jelentett, h fogtam a legfelső polót és a legfelső nadrágot, és azt vettem fel.

Engem tényleg az vett rá a pszichológusra amit már írtam is: nem tudtam semmi értelmeset csinálni, pedig muszáj lett volna, mert nem hagyhattam ott a sulit. Nem tehettem meg, pedig legszivesebben azt tettem volna akkor, de nem mertem, ki is nírtak volna itthon. De ott meg kb. úgy mászkáltam mint vmi holdkóros, vagy én nem is tudom... Csúsztam összee-vissza a tanulással, a vizsgákkal is. Meg úgy voltam vele, hogy basszus itt vagyok 20 évesen, mindenki él, boldog, vagy legalábbis jól érzi magát körülöttem, vannak barátai stb., én meg itt vagyok egy rakás szarként, szinte nullával egyenlő az emberekkel a kommunikációm, semmit se tudok kb. csinálni, csak ilyen nagyon minimumon működök. De basszus egy életem van, egyszer vagyok ilyen fiatal, én is szeretnék boldog lenni, valahol tudat alatt még emberekre is vágytam, pedig amúgy ha közelemben láttam őket mondjuk a folyosón már szar volt, felhívott egy régi jó barátnőm, nem vettem fel, ilyenek, eddig még soha nem sikerült úgymond kiélni magam, csak éltem szépen jókislány módjára, nagyon akartam, hogy változzon valami, mert ez így nem volt állapot.

Hidd el, hogy a pszichológus nem fog kivágni. Én is azt hittem, tán pont azok miatt, amiket itthon kaptam. Ő tényleg meghallgat, hagyja, hogy kibeszéld magad, ha úgy látja közbeszól, terelgeti a beszélgetést, tanácsokat ad. AZ nagyon fontos viszont, hogy szimpatikus legyen neked, mert csak akkor fogsz tudni neki megnyílni igazán. Én egy fiatal nőhöz járok, már a telefonban szimpatikus volt a hangja, elmentem hozzá, és kiderült, hogy jól tudunk együtt dolgozni. Sokszor volt olyan, hogy nem mertem egy -két dolgot elmondani neki, mert annyira szégyeltem, de aztán csak-csak kijött belőlem, előtte tényleg nincsenek titkaim, és ez fontos is, mert csak akkor tud teljes képet kapni rólad, akkor fog tudni hatékonyan segíteni. Sokszor úgy éreztem, hogy csak péntektől -péntekig élek (mindig pénteken mentem hozzá), hidd el, hogy már az is rengeteget segít, hogyha tudod, hogy van valaki, aki meghallgat, aki nem néz hülyének, és ezen felül még tanácsokat is ad, és szép lassan elkezd kiszedni a gödörből. Én nem tudom, hogy mennyi idő lesz ez neked, mert ez mindenkinél más, de tényleg megéri. Ha úgy látja, (és szinte bztos vagyok benne, hogy nálad úgy fogja) akkor gyógyszeres kezelést is javasolni fog a pszichoterápia mellé, hogy könnyebben tudjatok majd haladni. Úgy könnyebb lesz mindkettőtöknek. Neked enyhülnek a tüneteid, könnyebb lesz kicsit az élet, neki meg könnyebb lesz a munkája.

Hidd el, hogyha jó szakembert találsz, akiben megbízol, szivesen mész hozzá, akkor megéri a befektetett pénzt és energiát. Amikor elbizonytalanodok, hogy tényleg jó lesz -e, tényleg jobban leszek -e, akkor olyan szinten meg tud nyugtatni a hangja, a szavai, és még a reménytelen(nek tűnő) helyzetekben is hallom a hangját a fejembem, és tényleg segít.

Én szerintem tényleg megéri.