Hangulatom vanmikor szárnyal, nagyon boldog vok és sokszor mikor sírni tudnék, szomorkodok, magányosnak érzem magam lelki beteg vagyok?

Én is ilyen vagyok, csak lány :) Nemhiszem, hogy lelkibeteg lennél, egy bizonyos mértékig az emberek nagyrésze így van ezzel. Én is. Soxor vannak sz@r napjaim, amikor legszívesebben a föld alá bújnék, hogy ne lássak, halljak senkit és semmit, máskor meg madarat lehetne velem fogatni... Viszont ha úgy érzed, a te problémád ennél mélyebb eredetű, valszeg mániás depressziód van.

[link]

A barátaid közül nincs valaki, akivel mélyebb a kapcsolatod? Talán vele beszélhetnél néha ha problémád van, mint afféle legjobb baráttal.

Egyébként nagyon egybevág a helyzetünk, én is elmondhatnám sokszor ugyan ezt. Ennek ellenére szerintem egyszerűen rákenhetjük a kamaszkor nehezebb napjaira a dolgot.

Legalábbis én biztosan, mert a legsötétebb napjaimon azt gondolom, hogy depressziós, lelki beteg vagy nem is tudom én mi vagyok, fontolgatom egy pszichológus felkeresését...

Aztán másnap pedig nevetek saját magamon, hogy hogy lehetek ilyen bolond, hiszen minden rendben van.

Egyébként a leírásodból kitűnik nekem a 'DE nincs barátnőm'. Azt gondolod akkor jobban éreznéd magadat? Akkor ismerkedj, beszélgess sokat a lányokkal, ha tényleg olyan jóképű vagy, akkor vigyázz velük...

Ne a külsőd miatt akarjanak megkapni, hanem azért, mert a belsődet is fontosnak tartják.

Én jártam már meg fiúval... meg se hallgatott, csak arra voltam jó, hogy társaságban büszkélkedhessen velem, azaz nem is velem, hanem a melleimmel. Szép dolog, mondhatom...

Ha nagyon rosszul érzed magadat és úgy gondolod, hogy egy 'idegen' is segíthet, akkor írj nyugodtan, szívesen meghallgatlak!

Fel a fejjel, az élet nehéz, de szép is! :)

Ildi (20)

Ismerős érzés. 21 éves lány vagyok, sokszor váltakozik nekem is a hangulatom, hol mosolygós, jókedvű lány, hol ellenszenves, rosszindulatú.

Az a meglátásom, h az önbizalmad igencsak karcsú.

Azt vettem észre magamon, h ha problémám van, akkor csak a szőnyeg alá söpröm, nem beszélem ki magamból. Mindenképpen add ki magadból azt, ami bánatossá tesz, ami a szívedet nyomja.

Nem hiszem, h ne hallgatnának meg, ha egyszer rászánod magad és beszélsz a problémáidról. Ha nem teszed, akkor vulkánként fog kitörni belőled, talán ez elő is szokott fordulni veled alkalomadtán. De ez nem jó. Harmóniát kell teremtened magaddal, beszélj a barátaiddal, úgy sokkal egyszerűbb, ne tartsd magadban, ne zárkózz be, mert ezt látja a külvilág belőled és így a 'barátnő-jelöltek' is.

Próbáld ki, h reggelente (vagy amikor van időd) leírod a gondolataidat, sokszor 'megvilágosodik' az ember és nem is látja olyan borúsan a világot.

Remélem valamicskét segítettem.

Kate

Az természetes, hogy az embernek hol jókedve van, hol meg szomorúbb. Ha a fiatal vagy azt jelenti, hogy tizenéves, akkor a kamaszkor miatt még természetesebb, egyszerűen a hormonok hatása. Ma már nagyon sokat betegnek gondolják magukat, ha nincsenek mindig állandóan feldobott jó hangulatban.

Ha ezek a kilengések nagyon nagyok, akkor sem a bipoláris depresszió az első, hanem a ciklotimia, ez a kistesója:) Ez általában azt jelenti, hogy hetekig pörögsz, jó kedved van, minden jól megy és aztán hetekre jön a mélypont, a zuhanás, amikor semmihez sincs erőd, de ez is csak akkor betegség, ha ez rendszeresen megismétlődik és hosszabb ideig tart. A bipláris depresszió csak ezután jön, ott már óriásiak a kilengések. Művészeknél figyelhető meg, hogy hetekig alkot, alig alszik, alig eszik, dolgozik és mulat, rengeteg pénzt elköt (vagy ha kevés van, akkor azt a keveset mind) és aztán jön a hetekre-jhónapokra a mélypont, amikor felkelni sem nagyon tud, magát is alig bírja ellátni. Persze nemcsak művészekre jellemző, de náluk szinte rendszeres.

Amennyit leírtál ebből szerintem semmi baj nincs veled. Nem a hangulatoddal van baj elsősorban, hanem barátnőre vágysz. Egy lelki betegnek huszadrangú, hogy izmos és jóképű-e, ő a mindennapjait szeretné túlélni vagy jobbá tenni. Lehet, hogy magányos vagy, vagy társra vágysz, de ez nem lelki betegség, hanem természetes:)