Titeket zavar, ha valaki raccsol?
Mert ez nem egy nátha, ami x idő után mindenképpen elmúlik. Meg mondjuk azért, mert nem kerültek jó logopédushoz.
Én is ezzel küzdök, magamon nagyon zavar, de ha másnál hallom, akkor is. Úgyhogy meg tudlak érteni. Sajnos nem nagyon lehet ezzel mit kezdeni, én felnőttként is jártam egy igen jó logopédushoz, de úgy látszik, késő volt már.
Hozzáteszem, nem hátráltat semmiben, normális életet élek, és akkor sem vagyok frászban, ha mondjuk idegen embert kell telefonon felhívnom.
A susogás az amikor csikorognak az s-ek meg a cs-k? Hú az de sz*r. :S
Főleg középkorúaknál és idősebbeknél gyakori az h beszéd közben csontrecsegéshez meg bélhangokhoz hasonló hangokat adnak ki, egyszerűen nem tudom elviselni mert túl érzékeny a hallásom. A beszédhibák nem zavarnak annyira.
Gyermekeknél az az elsődleges, hogy a kiejtett hangokat meg lehessen különböztetni egymástól. Sok helyen ekkor megelégedtek a szülők a gyerek beszédével, mert akkor nem lesz gond az írás-olvasással. Vagy próbálták javítani, de nem jöttek rá arra, hogy fel kellene talán vágni a nyelvüket.
Nyugodj meg, a beszédhibásokat mindig jobban zavarják a hibáik, mint másokat! Próbálnak szépen beszélni, de nem megy.
Engem zavar.
Több barátom is raccsol, szeretem őket, mégis a hideg futkároz a hátamon.
Igaz, raccsolásból is van többféle.
Az a szörnyű, ha a szülő a gyerekére ragasztja rá.
Ismerek harmadik generációs raccsolós (mind a három generációt személyesen...) fiút, akire nem figyeltek a szülei... Szemem előtt nő föl és nem merek szólni, hogy figyu, logopédus, mert a gyerek raccsol - ezzel megbántanám a szülőket és a nagyszülőket is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!