Humán érdeklődés teljes hiánya,100% reál, tudományok, anyagi világ, ez gond, milyen betegség?

Kevés regényt olvasok, kevés filmet nézek. Azok is általában megmaradnak az: ez aranyos volt, ez megható volt, de jó világ volt ebben, ez izgalmas volt kategóriákban, és ennyi. Van, amelyik megfog, van, amelyik alakít a felfogásomon, de őrült kevés az ilyen. Egyetlen sorozatot tudok mondani, ami elég sok dologra rávilágított, és átformálta a szemléletmódomat. A többi alig vagy semennyire.

Általában nem szeretek filmekről, sorozatokról, regényekről beszélgetni, de nem is tudnék úgy igazán.

Nagyon "földhözragadt" vagyok - ha érdekel is egy sztori, akkor az szinte biztos, hogy valósághű. A fantasy, sci-fi kevésbé fog meg, bár van azért kivétel, azt tegyük hozzá...

Viszont sajnos az emberek se érdekelnek. Ha emberről beszélek, az azért van, mert megbántott vagy mert nagyon nem értem, miért gondolta/csinálta azt, amit. Az embereket általában besorolom a bunkó/kedves/nagyon rendes, túl rendes, megható, amit tesz/bizonyos személyekkel bunkó, de amúgy megértő, segítőkész/kétszínű/mosolygós stb. kategóriákba. Ha kérdeznének egy-egy osztálytársról, barátnőről, nyilván tudnék mondani pár szót, de úgy annyira nem szeretek róluk beszélgetni.

Teljesen kimaradtam az: A-nak tetszik B, A és B összejöttek majd szakítottak, kinek ki tetszik témákból. Ha mégis előjöttek, nagyon untam, és nem értettem, miért jók.

Ami megragad, ami érdekel, ami "lelkesít", azok a dolgok, amelyek mellett az emberek úgy mennek el, hogy észre se veszik.

A minket körülvevő (anyagi) világ érdekel, általában csőszerű erős érdeklődési körök képében, de néha azok gyengébbek és utat engednek másoknak, néha én próbálom kordában tartani őket, hogy más érdeklődési körök is melléférjenek.

Ha meglátok egy épületet, üzemet, tárgyat vagy mondjuk járművet, ami kötődik valamelyik érdeklődési körömhöz, az épp úgy lelkesít, mintha egy művelt ember látná meg a kedvenc színészét.

Az elgondolkodásban is körülbelül bajnok lehetek, persze a materiális érdeklődési köreimen gondolkozom el, ott képzelek el történéseket, sztoriféléket. Vagy épp továbbtervezem az adott objektumot, "elemzem", stb.

Összefoglalva: az emberi kapcsolatok annyiban érdekelnek csak, hogy megpróbálok közvetlen, de nem túl közvetlen, kedves és türelmes lenni. Általában nem sikerül, az utolsó soha. Megpróbálom meghallgatni a másikat. Ha mások tesznek jót velem, hálás vagyok vagy ha nem jön az magától, próbálom tudatosan észrevenni, hogy na most segítettek.

De a történetek az emberi kapcsolatokról, a beszélgetések ezekről, az írások engem nem érdekelnek, SZÁMOMRA üresek.

Viszont nem tudok elmenni szó nélkül a körülöttünk levő természetes illetve mesterséges elemek mellett, ezek érdekelnek, megfognak, lelkesítenek.