Ez normális? 20 vagyok, de a kamaszkorom szinte kimaradt, és ezért most 15-18 évesekkel haverkodom, és lógok.

Én 15 évesen lettem súlyos pánikbeteg, és 19 évesen kezdtem kigyógyulni belőle. Sok időt töltöttem kórházban, vagy gyógyszerektől elkábulva a lefüggönyözött szobában.

20 évesen mondtam azt, hogy most már gyógyult vagyok, teljes életet tudok élni. 21 évesen összeköltöztem a barátommal.

És tudod mi az érdekes? Érzelmileg valahol ott vagyok, ahol 15 évesen abbahagytam.

Bár értelmileg már nem, hiszen tudom, hogy milyen felelősséggel jár a közös élet, hogy lassan a gyerekvállalás lesz a központi kérdés, tudom, hogy milyen súlya van a döntéseknek.

De sajnos - vagy szerencsére? - még mindig gyermeki módon szeretem élvezni az életet. A velem egykorúak (tehát a húszas éveik közepe fele járók) gondolkodását pedig sokszor túlzottan görcsösnek, karrieristának, sokszor szürkének és unalmasnak tartom.

Én képtelen vagyok belesüppedni a dolgozom-hazamegyek-főzök-takarítok-szexelek és alszom életbe.

Én dolgozom, hazamegyek majd újra el, járkálok, csavargok, bulizok, ismerkedek, és ha van időm gyorsan összedobok valami kaját... vagy nem.

Úgy érzem, nekem még egy csomó embert ismernem kell, egy csomó dolgot át kell élnem, ÉLNEM kell, nem pedig a négy fal között üldögélni. És ha mégis ezt kell tennem, belehalok mindig egy kicsit. Nagyon depis leszek.

A párom által szerzett baráti társaság 25-35 éves korosztály, és már lassan sikerült megértetnem vele, hogy nem érzem jól magam velük.

Ezért külön bulizunk. Az én társaságom 16-21 évesek.

Szerintem nincs benne semmi rossz. Én úgy érzem, ha gyermekem lesz, akkor sem fogok tudni otthon ülni, viszont talán fiatalosabb anyuka leszek. :)

Addig nem rossz ez, amíg nem felelőtlen tiniként gondolkodsz, hanem képes vagy bizonyos kérdésekben a korodnak megfelelő érettséggel gondolkodni (pl. munkahelyen), és a szórakozást, az eddig ki nem élt vágyaidat munkaidőn kívülre időzíteni és a megfelelő emberekkel megélni. :)

Egyébként nem tűnök ki a társaságból, mert "kicsi" vagyok, senki sem néz engem 18 évesnél többnek. Folyton elkérik a személyimet ha piát veszek. És munkahelyen is hitték már azt hogy diákmunkásnak jelentkezem. ;)

Nem baj, jól jön ez majd 10-20 év múlva.

ha szeretnél valami tapasztalatot megosztani, vagy mesélni, írj privit. Azt hiszem hasonló lehet a világunk. :)

akkor neked szerencséd volt, én már huszonéves vagyok, 15 évesen híztam meg nagyon 100-105 kg-ra, amit azóta sem tudtam leadni. Barátkozni, normális életet élni sem tudok így (bár van más betegségem is, nemcsak ez okolható érte) én is megrekedtem annál az életkornál amikor ez történt velem (és sokan akik nem ismernek nem is néznek 18-nál többnek), de még nem adtam fel, mert mindig abban reménykedek h tudom folytatni "ahol abbahagytam"

szerintem te örülj h le tudtál fogyni, és még most tudod pótolni a dolgokat mert még nem késtél el vele. És hogy sikerült lefogynod ilyen jól?