Hogyan lehet elfogadni depressziót, szorongást, ha a külvilág elvárásokat, kritikákat gyakorol a beteg ember felé?

Ki bánt ezért? Ha senkid neked az illető, akkor végképp le kell szarni, mondjuk, ha közvetlen rokon, az már macerásabb dolog. Viszont (gondolom), úgyis a változás útján vagy, ez is edzi az embert, hogy nem csak támogatókba botlig úton útfélen, majd megmutatod nekik, és kijössz a gödörből.

Nehezen. Én minden alkalommal tudatosítom magamban, hogy aki azért b.sztat, mert beteg vagyok, az egy mélyen buta ember és az meg az ő baja, nem az enyém. Én is szorongós-pánikos vagyok és régebben mindig belebonyolódtam mindenféle magyarázásba, hogy miért nem tudok menni valahová, miért tudok valamit csak holnap elintézni, stb. Most már csak azt mondom, hogy egészségügyi okból/beteg vagyok, soha senki nem kérdez rá és így nem is sajnálkozik, kötekszik meg ilyenek. Nem tartozik rájuk. Családom persze tudja meg a barátaim, de ők meg nem kritizálnak, hanem segítenek. Ha a tieid nem ilyenek, az még nehezebb ügy. Jobb esetben nem értik, hogy mi bajod, akkor szakirodalmat a kezükbe, elmenni együtt a dokidhoz, ha van, esetleg. Sok sikert és gyógyulást.