A szerelem miatt alakult ki nálatok pszichoszomatikus tünet?

Nekem is éppígy volt. Valószínűleg nálam is egy pánikroham formájában tört fel a feszültség, azután jött rá pár napra az idegösszeomlás. Azóta volt további kettő is lehet, bár lehet, hogy csak egy következett már ezután. Akkor még nem szedtem nyugtatókat, a tragédia után kezdtem el szedni. Most nincs nyugtatóm, bár holnap szerintem veszek,mert nekem a szokásos havihoz is tartozik egy prem. szindróma, ami mára sokkal kevésbé érződik, mert egy ideig szedtem magne b hatot, és az helyrerakta kicsit az idegrendszerem. De egyébként az jó, ha te úgy érzed, hogy rendeződsz. Én csak úgy tudtam, hogy kicsit megőrjítettem magam, bár magam se tudom, hogy lehet, hogy már őrültnek számítok, de értelmemen vagyok, nem mentek el itthonról :D. Na, de attól függetlenül is, hogy megőrültem egyre furább tüneteim vannak, újólag gyomorideg. Meg kezdenek előjönni olyan izék, hogy hívják, kényszercselekvések. Szar az élet, azt tudom, de ettől még megdöbbent rájönni arra, hogy ennek sosincs vége. Ez a legrosszabb, hogy nincs vége sose. Csak a halál szabadít meg. De mivel tudom, hogy értelmetlen a világ, szépen csöndben várom a végét, és közben igyekszem magamnak jó körülményeket teremteni.

Nem értem, miért kell ez, miért kell, hogy tönkremenjen az élet. Mondjuk én azért sem javulok, mert feladtam. Öngyilkos nem tudok lenni, nem az én stílusom, szóval meg kell várni a végét. Ez van. Nemtom, mitévő legyek, úgyhogy sodródom, nem érdekel semmi se. Már lassan a fájdalom se. Talán a fájdalom igen. Feladni nem kellett volna, de én feladtam, nem megy tovább. Továbbra is élek, de nem érdekel már semmi, teljesen érdektelen vagyok. Teljesen befordulok magamba, és igyekszem túlvészelni az életet a legkevesebb fájdalommal. Tényleg semmit se várok.

Én is vidám és mosolygós voltam.

Rájöttem ma azonban, hogy én nem vagyok az emberek közé való. Szeretek velük lenni, de nem akarok igazán velük lenni. Régóta érzem ezt, hogy szeretnék teljesen elkülönülni tőlük, ami a személyemet jelenti. Szeretni soha többé nem akarok, de nem csak szerelemmel, hanem semmilyen szeretettel sem akarok szeretni, és semmilyen érzelemmel nem akarok az emberek iránt viseltetni. Soha nem is akartam, kicsit se. A pokol vár rám, de ezt kell vállalni. Látom, te optimista vagy, én azt sejtem, hogy egy életre szól a teher.

És egyre rosszabb. Nem tudok mit tenni. Beletörődtem, hogy szar az élet, és hogy lehetséges, hogy egyre rosszabb lesz minden. Igyekszem a mában túlélni.

Megnyugtat, ha látom, hogy mások is hasonlóak hozzám. De nem értem, miért kell ilyen szarnak lennie az életnek, nem értem ezt az egészet.

Holott tudom, hogy másoknak sokkal rosszabb. Mindenkinek a maga élete a legrosszabb.