Derealizációra/deperszonalizációra gyanakszom. Kihez kéne ezzel fordulnom, hogy megállapítsa, tényleg erről van-e szó?

Szerintem csak túl sokat foglalkozolmagaddal és olvasol olyat amit nem értesz. ne gyanakodj, hanem menj sportolni, csajozni, ki a napra.

pszichológushoz kéne fordulnod, de az öndiagnózisosokat eléggé utálják. kétszer annyi munka van velük.

Ez a kettő nekem is volt és azt hiszem, hogy itt nincs szükség arra, hogy orvos "diagnosztizálja" ezeket, ugyanis elég nehéz lenne a kérdezőnek saját magának nem rájönni, hogy igaza van-e a tünetekkel kapcsolatban.

Pár segítség:

- a kettő nem ugyan az

- a derealizációt én úgy éltem meg, hogy úgy éreztem, hogy mintha a világon lennék, de mégsem; minden olyan furcsa lett, de mégsem; agyban teljesen összezavarodtam és az "én, magam, nekem stb." szavakkal egyszerűen nem tudtam mit kezdeni mert még jobban összezavartak (ez már a deperszonalizációnál is megállja a helyét btw), valamint ha kimentem az utcára az is olyan furcsának tűnt, közben mégsem -> szóval úgy éreztem magam, mintha egy film forogna és a fejem lenne a kamera vagy szimplán mintha egy úgymond 'rajzfilm' szereplője lennék - durva hasonlattal. Mindeközben mindvégig tudtam, hogy semmi nem változott, csak velem van vmi baj.

- deperszonalizáció - reggel felébredtem, ránéztem a lábamra vagy a kezemre és elkezdtem gondolkodni, hogy ez most az enyém, vagy mi van? Továbbá ha tükörbe néztem, azt sem tudtam hova tenni. A fent leírt furcsaság-érzetek végül is ide is passzolnak, szóval nem írom le megint.

Ja, és mind a kéttőt nálam sírógörcsök kísérték, pont a rémület miatt, hogy most mi történt velem.

Az alvászavarról nem tudok mit írni. Viszont fura ez a "mikro-pánikroham", ez simán betudható az iskolai stressznek, nem kell feltétlenül bekategorizálnod magad rögtön pánikbetegnek. Nem olyan jó az...

Szerintem ha a fentiek valamelyest stimmelnek (amit a dep. és a der.-ról írtam), na akkor keress fel egy pszichológust és azért nem 'átert, mert a kérdésed nem volt túlzottan kétségbeesett, tehát a tünetek intenzitása sem lehet túl nagy, így gondolom a baj sem túl nagy - tehát az iskolai stressz gyakorlatilag meg is magyarázza az állapotod. Mondjuk ha igényed van rá, intenzitástól függetlenül felkereshetsz egy pszichológust, azzal meg tudod beszélni mennyi és milyen stressz ér téged mostanában. Ez is egy jól járható út.

Utolsó vagyok:

Örülök, hogy tudtam segíteni :)

Hát, elsőre azt hittem, hogy ez csak úgy minden ok nélkül jött - egyik pillanatról a másikra (mintha hirtelen elvágtak volna a világtól - talán így tudnám leírni egész pontosan az egész szituációt) és hiába próbáltam rájönni hogy miért történhetett ez, nem sikerült.

Azóta elmúlt pár év (...) és szerintem nagyjából sikerült megfejtenem az okát: egész kiskoromtól kezdve nagyon szorongó típus voltam/vagyok, felhalmozódott bennem mindenféle stressz (leginkább iskolai), felborítottam a bioritmusomat is rendesen - huzamosabb ideig, az azt megelőző évben történtek olyan dolgok is, amiktől sokkot kaptam (tényleg) ill. nagyon megviseltek lelkileg, ilyesmik.

Ja, és mielőtt ez berobbant volna az életembe, az előtt nagyon sokat voltam beteg fizikailag -> gyakorlatilag havonta volt mandulagyulladásom és hasonló dolgok, amik egyértelműen arra próbáltak elég erősen célozni, hogy oké, a szervezetem már lemerült, az immunrendszerem már a padlón.. a következő lépés az idegrendszerem volt.

Remélem ezzel is tudtam valamennyit segíteni :)

Ja és bocsánat a késői viszont-válaszért, de lényeg, hogy csak megérkezett, na :D