Miért van az, hogy itt mindenkit leugatnak, aki antidepresszánst szed, és főleg olyanok, akiknek fogalmuk sincs az egészről?

Mert azt hiszik, hogy nagyon okosak, közben meg kiröhögtetik magukat egy fél világgal:S de az már nem érdekes, csak magyarázni a másiknak, azt élvezik!

22L

Én nem tapasztaltam, hogy így lenne.

De az is tény, hogy ma már minden lusta és/vagy rosszkedvű ember depressziósnak öndiagnosztizálja magát, és azt hiszi, bekapkod pár tablettát és befekszik az ágyba (lásd: táppénz), attól megoldódik az élete. Na az ilyeneket elég rosszul tűröm én magam is.

első vagyok

szerintem az is számít sok válaszolónál, hogy éppen milyen a hangulata. Hááát ma rossz napom van, akkor ennek beugatok, bár gőzöm nincs a témáról, de tök mindegy!:S

Engem kezeltek súlyos pánikbetegséggel, aminek eredményeképpen élőhalott lettem a sok gyógyszertől. Egyszer csak rádöbbentem, hogy mennyire elegem van, és szembementem mindennel, amitől rettegtem. Rohamok rohamok hátán, rettegtem kilépni az utcára és szembenéztem vele.

Nem kívánom senkinek sem, amit akkor átéltem. Telefon hirtelen bárkinek is, csak valaki jöjjön értem, mert nem merek, nem tudok megmozdulni.

És aztán mindig egy lépéssel messzebbre mentem, és mindig egy lépéssel közelebb voltam a gyógyulás felé.

Nem tagadok, évek múltán is elő-előjön a rettegés, az üres lakásban, az utca közepén. És akkor hívnom kell valakit.

Én örülök, hogy letettem a gyógyszert, nekem nem használt, csak ártott, én nem voltam önmagam, amíg szedtem.

Ez lehet az orvos hibája, lehet a szervezetem hibája, de én akkor is leírom ezt a tapasztalatot, mert én csak erről tudok beszámolni.

Hogy aki gyógyulni akar, az előbb utóbb gyógyul. DE aki nem mer szembenézni a rettegésével, azon a gyógyszer sem fog segíteni.

Nekem évek estek ki a pánikbetegség miatt az életemből, és nem hittem, hogy a gyógyszeren kívül van kiút.

Lehet, hogy szimpla véletlen volt, hogy a gyógyulás útjára léptem. Egyszerűen megváltozott a kémia az agyamban, vagy tudomisén. Lehet, hogy valóban az akaraterőmmel és makacsságommal győztem.

De soha senkit nem fogok gyógyszerszedésre biztatni. Abból mindig egyre több kell, és ez nem vezet semmi jóra. Nagyon durvák az elvonási tünetek.

Ha hozzászólok valaki írásához, akkor sokszor csak egy mondatban teszem, mert nincs türelmem ekkora monológot írni.

Sose tudhatod, hogy mások tapasztalatból beszélnek-e, vagy tényleg nem tudnak semmit a témáról. Nem lehet általánosítani.